Wolff: Fogalmam nem volt róla, hogy Hamilton motort tesztel - F1VILÁG.HU

Wolff: Fogalmam nem volt róla, hogy Hamilton motort tesztel

HIRDETÉS
Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíjon elárulta, fogalma nem volt arról, hogy Lewis Hamilton Superbike-teszten vett részt.
2018 Japanese Grand Prix, Sunday - Wolfgang Wilhelm Toto Wolff Lewis Hamilton Mercedes

Hamilton decemberben egy Yamaha YZF-R1 típusú motorral vett részt a Superbike-teszten Jerezben, ahol egy kisebb balesetet is szenvedett, azonban sértetlenül megúszta. 

Minderről a csapatfőnöknek fogalma sem volt, Wolff elárulta, csak utólag tudta meg Hamilton kalandját: „Természetesen mindig törődöm velük, és az elmúlt évben nevettünk, mert a stratégiai vezetőt, a versenymérnököt és őt sem tudtam elérni, nem vették fel a telefont – utólag kiderült, hogy Jerezben motoroztak a pályán. Utána kicsit mentegetőztek.

Néhány csapatnál vannak korlátozások arra vonatkozóan, hogy a pilóták milyen sportokat űzhetnek a Forma-1-en kívül – Wolff azonban elmondta, ha tud Hamilton tervéről, akkor sem akadályozta volna meg benne. 

„Lewis nem 18 vagy 19 éves fiatal, ő egy ötszörös világbajnok. Pontosan tudja, hogy mi kell neki és mi nem. Tapasztalataink alapján ezek a tevékenységek nincsenek negatív hatással a versenyzésére, sőt ezek tetszenek neki és szívesen csinálja.”

„Néhány dolog csak hobbi számára, ahogy a sportok. Mások inkább szenvedélyt jelentenek számára, mint a divat. És minden egyes alkalommal, amikor kipihenheti magát a versenyzés után, akkor erősebben tér vissza.”

„Nem szabad ítélkezdnünk. Mások Indiába mennek meditálni, mások a skydive-ot választják. Mások csajoznak. Mindenkit el kell fogadnunk, úgy, ahogy van. Ő már bizonyított, és megmutatta, hogy ő az egyik legjobb.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!