Wolff a Mercedes mágikus stratégiáját dicséri - F1VILÁG.HU

Wolff a Mercedes mágikus stratégiáját dicséri

HIRDETÉS
2017 Russian Grand Prix, Friday - Steve Etherington

„Mágikus döntést” hoztak a Mercedes stratégái a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, ennek köszönhette Lewis Hamilton azt, hogy végül Sebastian Vettelt legyőzve megnyerte a barcelonai versenyt – mondta Toto Wolff.

Hamilton a pole-ból vághatott neki a szezon ötödik versenyének, Vettel azonban a rajtnál elé került, és folyamatosan növelni tudta előnyét.

Stoffel Vandoorne és Felipe Massa ütközése miatt azonban életbe lépett a virtuális biztonsági autós szisztéma, melyet Hamilton és a Mercedes arra használt fel, hogy megejtse utolsó tervezett kerékcseréjét.

„Volt egyfajta gondolkodási folyamat a stratégiai csoportunkon belül – egy bizonyos ponton elterveztük, hogy az ellenkezőjét tesszük, mint Sebastian” – mondta Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója.

„A mágikus döntés pedig az volt, hogy behívjuk őt a bokszba, amikor látszott, hogy a virtuális biztonsági autós időszak hamarosan véget ér.”

„Máskülönben Sebastian reagálni tudott volna. Tökéletesen időzítettünk, le a kalappal James [Vowles – vezető stratéga] és csapata előtt.”

A virtuális biztonsági autós időszak előtt Vettel előnye mintegy 8 másodperc volt Hamiltonnal szemben, ám miután ő is megérkezett a bokszba, éppen csak az angol elé tudott visszatérni a pályára.

Később aztán Hamilton egy határozott manőverrel megelőzte őt az 1-es kanyarban.

„Az ember nagyon sok időt veszít egy átlagos kerékcsere során a bokszban. Nagyjából 21 másodpercről van szó, az autók pedig teljes sebességgel haladnak a pályán. A VSC ideje alatt viszont mindenki sokkal lassabb a pályán, szóval a kerékcserével járó veszteség kevesebb. Nem tudom a pontos számot, de talán 12-13 másodpercet veszít az ember.”

Hirdetés

Wolff egyébként dicsérte Hamiltont és Vettelt, akik kemény, de fair küzdelmet vívtak egymással a pályán.

„Az első védekezés Vetteltől egy kicsit talán agresszív volt, de ilyen a versenyzés. Kicsit kitolta Lewist, de onnantól kezdve tudtuk, hogy előnyben vagyunk a lágy gumikkal, melyek majdhogynem teljesen újak voltak. Tudtuk, hogy esélyünk van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!