Wolff: Minden áldott nap eszembe jutnak az abu dhabi események! - F1VILÁG.HU

Wolff: Minden áldott nap eszembe jutnak az abu dhabi események!

HIRDETÉS
Hosszú hónapok teltek már el a Forma-1 2021-es szezonzárója óta, és már a 2022-es idény felén is bőven túl vagyunk, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a mai napig próbálja megemészteni az Abu Dhabiban történt eseményeket.
2022 British Grand Prix, Saturday - Sebastian Kawka Toto Wolff

A tavalyi szezonzáró futamon Lewis Hamilton drámai körülmények között veszítette el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben, a verseny során meghozott hibás döntések okán pedig még januárban menesztették is posztjáról a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) akkori versenyigazgatóját, Michael Masit. Miközben a száguldó cirkusz világa már látszólag lapozni tudott a tavaly decemberi események után, és mindenki gőzerővel az idei szezonra fókuszál, Toto Wolff elismerte, a mai napig rendre eszébe jutnak az abu dhabi események.

„Minden áldott nap eszembe jut” – mondta a szakember a Motorsport.com című internetes portál olasz kiadásának nyilatkozva. „De elfogadtam, hogy Max nyerte a bajnokságot, mert egy olyan bajnok ő, aki megérdemelte, amit kapott.”

„Úgy gondolom, én magam olyan fontos értékeket képviselek, mint a tisztesség, különösképp a sportszerűség, és ez az, ami a sport iránti szeretetemet szülte. Sajnos azon a bizonyos napon ezt az értéket a földbe tiporták.”

Arra a kérdésre, hogy csalódottsága főleg amiatt van-e, hogy Lewis Hamilton nem lett a Forma-1 történetének egyetlen nyolcszoros bajnoka, Wolff kifejtette: „Természetesen, hiszen ő lett volna az egyetlen versenyző, aki ilyen eredményekkel büszkélkedett volna. De azt gondolom, ugyanannyira büszke lehet arra is, hogy hét világbajnoki címe van, ahogy Michaelnek [Schumacher]. Úgy gondolom, ez az eredmény is egyértelműen történelmi, és igazán fontos.”

„De a cél az, hogy mihamarabb újra megfelelő teljesítményt nyújtsunk, ha pedig képesek leszünk ismét jó autót biztosítani Lewisnak, akkor miért csak 8 világbajnoki címre gondoljunk? Miért ne 10-re?”

Fotó: Red Bull Racing

A Mercedes csapatfőnöke bevallotta, Hamiltonnak és a teljes csapatnak nehéz volt megemészteni azt is, hogy az idei, W13-as kódjelű versenygép nem elég ütőképes ahhoz, hogy újra a világbajnoki címért harcoljanak.

„Kezdetben – mint mindannyiunknak – neki sem volt könnyű elfogadni, hogy ez a valóság – kétségkívül nem egy kellemes élmény ez. De az első néhány verseny után már visszanyerte különleges szellemiségét, teljes mértékben arra fókuszált, hogy az autót a legjobb pozícióba vigye, és már nehéz napokon mentünk keresztül, mindig ő volt a legpozitívabb ember a csapatban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!