Friss hírek

Wolff nem akar beszélgetni a versenyigazgatóval, és Verstappent is sajnálja

Nem akar a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatójával beszélgetni Toto Wolff – a Mercedes csapatfőnöke hangsúlyozta, a vasárnap történtek után változtatásokra van szükség. A szakember állítja, semmi problémája nincs Max Verstappen bajnoki címével.

Csütörtökön a Mercedes bejelentette, nem fellebbezi meg a versenybíróság abu dhabi döntését, így beletörődik abba, hogy az idei bajnokságot nem Lewis Hamilton, hanem Max Verstappen nyerte meg.

A Mercedesnél ugyanakkor rendkívül csalódottak a történtek miatt, úgy érzik ugyanis, Hamiltontól a versenyirányítás ellopta a bajnoki győzelmet múlt hétvégén.

Hirdetés
 

„Nem izgat, hogy beszélgessek Michael Masival. A döntések, amiket a verseny utolsó négy percében hoztak, megfosztották Lewis Hamiltont attól, hogy megérdemelten világbajnok legyen. A teljesítménye – főleg az utolsó négy versenyen – hibátlan volt. Magabiztosan vezette a versenyt Abu Dhabiban az elejétől kezdve” – fogalmazott Wolff.

„Megnyerte a rajtot, és soha nem adta ki a vezetést a kezéből. Az, hogy meglopták őt a verseny utolsó körében, elfogadhatatlan.”

„Ez az oka annak, hogy én a magam részéről, illetve sportszakmai szempontból képtelen vagyok… Az én értékrendembe nem férnek bele az olyan döntések, amiket vasárnap hoztak meg. Szóval az FIA-nak kell döntenie arról, hogy mit kezd az ilyen dolgokkal a továbbiakban, és hogyan lehet megoldani ezeket a helyzeteket.”

Wolff világossá tette, semmi problémája nincs azzal, hogy Max Verstappen lett a világbajnok.

„Teljesen rendben lett volna számomra, ha Max és a Red Bull nyeri a világbajnokságot vasárnap, ennek a helyzetnek semmi köze nincs Maxhoz. Megérdemelten lett bajnok. Kivételesen vezet, a Red Bull pedig kemény ellenfél. Rendkívül tisztelem a náluk dolgozókat, szóval ennek semmi köze hozzájuk.”

„Hogyan lehet az, hogy 14 hónapja, az Eifel Nagydíjon épp az ellenkező magyarázatot adták, mint ami vasárnap történt. Azzal magyarázták, hogy olyan sokáig bent volt a biztonsági autó, hogy minden autónak vissza kell vennie a körét, és hogy ez van a szabályzatban. Nemcsak a döntés volt totális ellentéte a mostaninak, de a magyarázat is 180 fokos fordulatot vett. Ha úgy döntesz, hogy beküldöd a biztonsági autót, világos szabályok vannak. Az a szabály, hogy minden autónak vissza kell vennie a körét, mielőtt újraindítod a versenyt. És csak a következő körben jöhet a bokszba a Safety Car, ha minden autó visszavette a körét.”

„Ezek közül egyik sem érvényesült. Véletlenszerűen engedték meg bizonyos autóknak, hogy előzzenek és visszavegyék a köreiket. Carlos Sainz miért nem kapott lehetőséget arra, hogy megnyerje a versenyt? Miért maradtak még ott autók? Miért hívták be a biztonsági autót a szabályokkal ellentétesen? Ezek az ad-hoc jellegű döntések okozták az őrületet.”

„Maxot is sajnálom, mert mindenki a vitás döntésről beszél, pedig megérdemelten lett bajnok, és ez a vita árnyékot vet a sikerére. És ezt ő sem érdemli. Ő is egy versenyző, mint ahogy a Red Bull is, és pontosan tudják, mi történt vasárnap. De persze megértem az álláspontot, hogy egészében kell nézni a szezont, Max pedig kétségkívül rengeteg pontot veszített önhibáján kívül.

„Boldogan ülnék itt, ha elkerülhettük volna ezeket a beszélgetéseket, és azt a kárt, amit okoztak a sportnak. Szóval az FIA-nak kell eldöntenie, hogyan tovább. Az elmúlt pár napban remek dialógust folytattunk velük és a felállított bizottsággal. Bízom abban, hogy összes versenytársunkkal és a többi versenyzővel együtt megfelelő döntéseket és lépéseket tudunk megtenni, hogy a jövőben elkerüljük az efféle forgatókönyveket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!