Wolff: Nem várunk csodát a monacói fejlesztésektől - F1VILÁG.HU

Wolff: Nem várunk csodát a monacói fejlesztésektől

Egy jelentősen átalakított versenyautóval érkezik meg a Forma-1-es Monacói Nagydíj helyszínére a Mercedes csapata, Toto Wolff ugyanakkor azt mondja, lehetetlen lesz messzemenő következtetéseket levonni a soron következő versenyhétvégéből.

A német istálló már múlt hétvégén, Imolában bevetette volna első fejlesztési csomagját, az Emilia-Romagna Nagydíj törlése miatt azonban erre értelemszerűen nem kerülhetett sor. A Mercedes azonban nem várja meg, amíg egy tradicionálisabb versenypályára érkezik a mezőny, Monacóban beveti újításait, még ha olyan sokat nem is tanulhat majd azokról.

Toto Wolff csapatfőnök azt mondja, nem számítanak csodákra, ám bíznak abban, hogy sikerül előrelépéseket tenniük a helyes irányba, ennek hála pedig a szezon során javítani tudnak majd versenyképességükön.

 

„A módosított versenynaptár okán most Monaco jelenti az európai szezon kezdetét. Ez egy egyedülálló esemény, de azért még lehetőséget kínál arra, hogy ismerkedjünk a W14-es fejlesztéseivel – viszont óvatosnak kell lennünk, nem szabad túl sok következtetést levonni ebből az egy versenyhétvégéből” – fogalmazott a Mercedes-főnök. 

„Az új fejlesztési irány első lépését vezetjük be. Nem lesz csodaszer, tapasztalatom szerint ilyesmi nem létezik ebben a sportban. Reméljük, hogy egy stabilabb és kiszámíthatóbb platformot jelent majd a versenyzőknek. És aztán a következő hetekben és hónapokban elkezdhetünk építeni rá.”

„Az F1 egy kemény versenysport és meritokrácia. Nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, de nem is érezzük azt, hogy jogosultak lennénk erre. Csupán kemény munkával tudunk az élre kerülni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Wolff: Nem várunk csodát a monacói fejlesztésektől
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük
Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin
Gasly gratulál Oconnak, de csalódott a saját versenye miatt
Stroll: Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek…

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!