Wolff: Nem volt sz*r, és ez tőlem komoly dicséret - F1VILÁG.HU

Wolff: Nem volt sz*r, és ez tőlem komoly dicséret

HIRDETÉS
A Mercedes csapatvezetője kifejtette, milyen érzelmi hullámvasúton mentek keresztül az istálló dolgozói a bokszutcában a Magyar Nagydíj időmérőjének végjátékában, amely George Russell pole-ját eredményezte. A sikert annak tulajdonítja, hogy idén a csapat nem riad vissza a kísérletezgetéstől.
2022 British Grand Prix, Saturday - Sebastian Kawka Toto Wolff

Jellemző Toto Wolffra, hogy érzelmeit inkább testbeszéddel, mint magasztos szavakkal fejezi ki. Ikonikus megnyilvánulása volt, amikor a tavalyi Belga Nagydíj hétvégéjén a „nem rossz” jelzővel dicsérte a Mercedes kötelékébe tartozó, de még a Williamsnél vezető George Russellt, miután a brit a második helyre kvalifikált. A csapatfőnök a szombati sajtótájékoztatóján felfedte, a mostani hungaroringi pole után újabb szintet lépett a dicsérettel pilótája felé.

„Most azt mondtam neki a rádióban, hogy »nem volt sz*r«, és ez az én szótáramban nagyon erős dicséretnek számít” – viccelődött Wolff. „Érdekes tapasztalás volt figyelni a körét. Már a használt gumikon is meglehetősen versenyképes időket futottunk, majd amikor felraktuk az újakat az utolsó menetre, először negatív élményünk volt azáltal, hogy Lewis [Hamilton] autóján beragadt a DRS. Aztán elkezdtek érkezni George részidői, és már az első szektor után mondtam a mérnököknek, hogy itt a pole-ért megyünk, amire csend volt a reakció a rádió túloldaláról. A második szektor után már látszott, hogy tényleg nagyon szoros lesz, és végül eljött az a pillanat, amit a legjobban élvezek a Forma-1-ben, amikor váratlanul érkezik egy jó eredmény.”

Hiába a csapat idei első pole-ja, a Mercedesnél továbbra sem sikerült kiismerni az autó működését és megoldást találni az őket idén eddig az első helytől távol tartó problémákra. Wolff többször is utalt már rá a szezonban, hogy az istállónál improvizálásra kényszerülnek új beállítások és fejlesztések kipróbálásakor, és ezúttal is egy ilyen húzásnak köszönhették ezt a váratlanul erős eredményt.

„Idén számos szokatlan dologgal próbálkoztunk. Az aerodinamikai részlegen beszélgettem valakivel, aki azt mondta, tavaly a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy úgy rakjunk fel egy új padlólemezt az autóra, hogy azt előtte nem teszteltük a szélcsatornában. Ebben az évben tényleg ezt csináltuk, és mindenki büszke volt az így elért eredményekre. Minden hétvégén előfordul, hogy ugyanígy kísérletezünk valamivel, és ezen a mostanin ez különösen igaz volt” – mondta Wolff, utalva arra, hogy a csapat pénteken még igencsak elveszettnek érezte magát a hungaroringi beállításokkal.

„Ebben a sportban minden az adatbázisokon alapul, de ha nem bízhatunk az adatokban, mert nem ugyanazt mutatják, amit a szimulációk és a szélcsatorna, akkor tulajdonképpen visszafelé kell elvégeznünk a mérnöki munkát, először a pályán kipróbálva a különféle megoldásokat. Most is ezt csináltuk, és pozitív eredményhez vezetett.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!