Friss hírek

Wolff Russellről: Csillag születik!

2020 Sakhir Grand Prix, Friday – LAT Images George Russell
George Russellt méltatta a vasárnapi Szahíri Nagydíj után a Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff. A szakember átérzi a brit pilóta csalódottságát, ám biztos benne, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a győzelemért harcolhatott a fiatal tehetség.

Russel a második helyről rajtolva magabiztosan haladt a futamgyőzelem felé Bahreinben, egy bokszutcai hiba miatt azonban visszacsúszott, majd hiába küzdötte fel magát a későbbi győztes, Sergio Perez mögé, egy defekt miatt végleg elúsztak győzelmi esélyei.

Azóta kiderült, a Mercedes egy kommunikációs probléma miatt keverte össze az abroncsokat a bokszban akkor, amikor mindkét autójuk kiállt egyszerre, Toto Wolff pedig elismerte, nagyon elszúrták ezt a futamot.

„Ami minket illet, ez egy kolosszális elb*szás volt!” – mondta a szakember a verseny után. „Nem szabadna ilyet mondanom, de az volt. Egyszerűen az egyik csapat nem hallotta a hívást. Rádióproblémánk volt a garázsban, és amikor az autó beállt, nem tudták, hogy gumit kell cserélnünk, vagy hogy rossz gumik vannak ott, ezért történt, hogy rossz gumik kerültek fel.”

Wolff mindazonáltal méltatta Russellt, aki végül a 9. helyen ért célba és 2 pontot gyűjtött.

„Természetesen nagyon érzelemdús volt, hiszen amikor első versenyeden veszel részt a Mercedesszel, és meg kellene nyerned azt, mivel monumentális versenyt futsz, akkor sok mindent nem lehet mondani.”

„De nem ez lesz az utolsó próbálkozása arra, hogy győzzön. Ez csak a kezdete egy tündérmesének, ami most nem jött össze. Azt mondanám, egy új csillag van születőben.”

„Azt gondolom, abszolút Lewis a mérce. Ezt diktálják a rekordjai, és szerintem senki sincs még a közelében. De ma láttuk, hogy van egy feltörekvő új generáció, amely nagyon erős lehet. Nagyon fiatalok, ’20-as éveik elején járnak, szóval a határ a csillagos ég.”

Wolff elárulta, ha Lewis Hamilton következő koronavírus-tesztje is pozitív lesz, újra Russell kap lehetőséget.

„Ha a teszt negatív, akkor Lewis ül az autóba, de biztosan briliáns versenyt fut majd. De ha a teszt pozitív, George kapja az autót.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!