Friss hírek

Wolff szerint igenis erősebb lett a Red Bull Honda-motorja

Hiába mondja azt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, hogy nem lett erősebb a Honda erőforrása a múlt hétvégi Francia Nagydíjon, Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója kételkedik ebben.

Az energiaital-gyárosok motorpartnere, a Honda a múlt hétvégi Francia Nagydíjon vetette be idei második V6-os erőforrásait – két héttel később, mint a Mercedes és a Ferrari, mely gyártók már Bakuban lecserélték az eddig használt aggregátokat.

A Red Bull pedig remek formával rukkolt elő Le Castellet-ben – a vasárnapi versenyen egy merész taktikával legyűrte a Mercedeseket, autó ráadásul pokolian gyorsak voltak az egyenesekben.

Toto Wolff a verseny után meg is jegyezte, az új Honda-motorokkal erősebb lett a Red Bull, az osztrák istálló csapatfőnöke, Christian Horner azonban azt mondja, nem teljesen érti, mire gondol a rivális csapat első embere, hiszen a motorokon idény közben nem lehet változtatni.

„Nincs megengedve, hogy előrelépjünk a motorral. Nem tudom, mire utalt. Azt hiszem, a specifikáció ugyanaz, mint az első erőforrás esetében. Egy jóval kisebb hátsó szárnyat használtunk, ezért volt ennyire erős a végsebességünk az egyenesekben” – mondta Horner.

Wolff ugyanakkor a Speed Week című lapnak nyilatkozva kifejtette, van mód arra, hogy erősebbé tegyenek egy motort.

„Meg lehet tenni, ha növeled a tartósságát, akkor ugyanis talán több teljesítményt tudsz kihozni belőle, még akkor is, ha szinte ugyanaz a hardver” – mondta a Mercedes főnöke.

„Ők egyértelműen nagyot léptek előre – nagyobbat, mint mi. Ezt az egyenesekben is lehetett már látni. Nincs senki, aki erősebb náluk jelenleg.”

A Red Bull előnye jelenleg 37 pont a konstruktőrök versenyében a Mercedesszel szemben, Wolff azonban azt mondja, nem arról van szó, hogy ők már nem koncentrálnak az idei szezonra, csak azért, mert már gőzerővel 2022-re készülnek.

„Ugyanolyan fontos számomra mindkét dolog. Azt viszont észben kell tartani, hogy a 2022-es szabályok néhány évig érvényben lesznek, szóval azok a lépések, amiket most megteszünk, jelentősebbek, mint azok az erőfeszítéseket, melyeket a jelenlegi autóba fektetünk.”

A Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén a Red Bull Ringre látogat, ahol ráadásul jövő héten még egy futamot megtartanak.

„Nem kergetek illúziókat” – mondja Wolff. „A jelenlegi csomaggal a Red Bullnak megvan a motorereje és a kasztnija is, szóval nagyon nehéz lesz legyőzni őket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!