A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a két csapat már most a 2026-os technikai szabályváltozásokra előre tekintve tervezi az idei versenygépet, hiszen a jelenlegi és a jövőbeli regulák között felfedeztek bizonyos átfedéseket. A cél az, hogy a 2025-ös szezon során megszerzett tapasztalatok előnyt jelentsenek az új érában.
A McLaren esetében a változások különösen radikálisak lehetnek: az istálló eltérhet attól a tervezési filozófiától, amely 2024-ben a konstruktőri világbajnoki címhez segítette őket. A csapat vezérigazgatója, Zak Brown decemberben már utalt arra, hogy a McLaren egy merész irányba indult el az idei autó fejlesztésével.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Teljes erőbedobással készülünk az új szezonra” – mondta a McLaren vezérigazgatója a Motorsport.com című internetes lapnak. „Most már más szemlélettel dolgozunk: a csapat magabiztosabb, és készen áll arra, hogy bátrabb döntéseket hozzon a fejlesztés terén.”
HIRDETÉS
Brown szerint az új autó tervezése során nem elégszenek meg apró módosításokkal:
„Nem azt mondjuk, hogy csak finomhangolunk itt-ott, mert az autó már így is jó. Vannak olyan elemek az új autónkon, amelyek bátor kockázatot jelentenek. Úgy gondolom, csak úgy lehet az élre kerülni, ha nem az a cél, hogy ugyanolyan jók legyünk, mint a többiek, hanem az, hogy mindenkit legyőzzünk.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Forma-1 2026-os szezonja jelentős technikai átalakulást hoz majd magával, mind az erőforrások, mind a futómű, az aerodinamika és más kulcsfontosságú területek tekintetében. Ennek részeként a csapatok egyes dinamikus aerodinamikai megoldásokat már 2025-ben tesztelhetnek, hogy versenyelőnyre tegyenek szert az új korszak kezdetére.
A McLaren nem az egyetlen istálló, amely ilyen stratégiát követ: a Ferrari az új szezonra teljesen átdolgozott első felfüggesztést vezet be, amely a vonórudas megoldásra épül.
HIRDETÉS
A kérdés azonban adott: vajon az extrém fejlesztési irány a helyes út olyan csapatok számára, mint a Ferrari és a McLaren, amelyek a Red Bull helyére szeretnének lépni a Forma-1 élén? A válaszra már nem kell sokat várni, az új szezon március 14-16. között rajtol az Ausztrál Nagydíjjal.
HIRDETÉS