Lewis Hamilton vasárnapi, oroszországi győzelmével biztosította konstruktőri világbajnoki címét 2015-ben a Mercedes Forma-1-es csapata.
Lewis Hamilton vasárnapi, oroszországi győzelmével biztosította konstruktőri világbajnoki címét 2015-ben a Mercedes Forma-1-es csapata.
Ehhez persze szükség volt arra is, hogy az eredetileg ötödikként befutó Kimi Räikkönent 30 másodperces időbüntetéssel sújtsák a szocsi stewardok Valtteri Bottas kilökése miatt, ám tény: a Mercedes tavalyhoz hasonlóan idén is domináns teljesítménnyel rukkolt elő a királykategóriában.
Dr. Dieter Zetsche, a Daimler elnöke örömét fejezte ki a remek eredmény okán, és kiemelte Lewis Hamilton, valamint Nico Rosberg idei remek teljesítményét.
„Micsoda hihetetlen pillanat ez a Mercedes-Benz számára! Gratulálok a brackley-i és brixworth-i csapatunknak, akik olyan keményen dolgoztak azért, hogy ez az eredmény megszülethessen, és sorozatban másodszor is megnyerjük a világbajnoki címet” – mondta a Daimler AG elnöke.
„Miután 2014-ben megnyertük a bajnokságot, még magasabbra tettük a mércét magunknak, és erre szükség is volt, riválisaink ugyanis bőven okoztak nekünk fejfájást javuló teljesítményükkel.”
„Csapatunk tökéletes munkája a tökéletes példa arra, mi viszi előre a Mercedest: a legjobb technológia! A leghatékonyabb hibrid erőforrás, világverő aerodinamika, és a W06-os versenyautó rendkívül intelligens tervezése.”
„És ami a legfontosabb, nem szabad megfeledkeznünk az emberi tényezőről sem: két kivételes sportember van autóink volánjánál Lewis és Nico személyében, és egy fantasztikus csapat dolgozik a színfalak mögött, akik idén eddig 12 győzelmet szállítottak 15 futamon. Nekik köszönhetően a Mercedes-Benz minden egyes tagja világbajnoknak mondhatja magát, nagyon büszkék vagyunk rájuk.”