Zhou lehet a legesélyesebb Ocon ülésére az Alpine-nál - F1VILÁG.HU

Zhou lehet a legesélyesebb Ocon ülésére az Alpine-nál

HIRDETÉS
Médiajelentések szerint Zhou Guanyu pályázik a legnagyobb eséllyel arra, hogy 2025-ben átvegye Esteban Ocon helyét az Alpine Forma-1-es csapatánál. A francia istálló állítólag Carlos Sainzcal és Valtteri Bottasszal is tárgyalt, az egyeztetések azonban megrekedtek.
Zhou Guanyu, Stake F1 Team Kick Sauber, talks to the media ; 2024 Australian Grand Prix, Formula One World Championship

Azt már most tudni lehet, az Alpine-tól legalább egy versenyző távozik az idei szezont követően, hiszen a csapat nemrégiben bejelentette, hogy Esteban Ocon a 2025-ös idényben máshol folytatja pályafutását. Hasonló a helyzet a Saubernél is, a svájci istálló ugyanis már hetekkel ezelőtt megerősítette, hogy egyik versenyzője a következő években Nico Hülkenberg lesz majd — Valtteri Bottas és Zhou Guanyu közül tehát valakinek biztosan távoznia kell majd.

Úgy tudni, mindketten egyeztetéseket folytattak az Alpine F1-es csapatával, akárcsak a Ferraritól Lewis Hamilton érkezése miatt távozni kényszerülő Carlos Sainz, brit médiajelentések szerint pedig hármójuk közül Zhou az, aki a legnagyobb eséllyel pályázik az istálló egyik ülésére.

A Sky Sports értesülései szerint az Alpine Bottasszal és Sainzcal folytatott egyeztetései nem jutottak eredményre, így Zhou lehet az, aki átszerződik az Alpine-hoz. A francia csapatnak persze vannak még opciói, hiszen Bruno Famin csapatfőnök nemrég egy interjúban beszélt arról, juniorversenyzőjük, Jack Doohan is az esélyesek között van, de Mick Schumacher is szerepel a listán. Hozzá kell tenni ugyanakkor azt is, Pierre Gasly maradására sincs garancia, ami azt jelenti, hogy az enstone-iaknál akár két ülés is felszabadulhat a következő idényre.

Maga Bottas nemrég elárulta, a következő hetekben szerinte felgyorsulnak a mozgások a pilótapiacon: a finn rámutatott, valójában minden csapat arra vár, mihez kezd 2025-től Carlos Sainz, a spanyol ugyanis a hírek szerint a Williams és a Sauber/Audi ülése között vacillál.

„Carlos Sainznak voltak egyeztetései az Alpine-nal, de nekem azt mondták, ez reménytelen ügy” — fogalmazott a Sky Sports F1-es tudósítója, Craig Slater. „Valtteri Bottas ugyancsak tárgyalt az Alpine-nal, de ezek az egyeztetések nem jutottak egyről a kettőre.”

„Mi a helyzet Mick Schumacherrel? Ő az endurance-versenyzésben vezet a csapat színeiben. Úgy tudom, hogy visszacsúszott a listán a Forma-1-es ülés vonatkozásában. Egy név viszont folyamatosan előkerül, Zhou Guanyué. Az Alpine akadémiájának tagja volt, és vannak kereskedelmi okai is annak, hogy ő lehet a kívánt versenyző. Kezdésnek például segítheti az Alpine-t az óriási kínai piacon, ami a legnagyobb autóipari piac a világon. És volt egyfajta összefonódás a Renault — az Alpine anyavállalata — és a kínai Geely között. Ez is komoly tényező lehet.”

Maga Zhou egyébként nemrégiben nyíltan beszélt arról, az Alpine-hoz való csatlakozás abszolút reális forgatókönyv lehet számára.

„Azt hiszem, a Sauber másik ülése még elérhető, szóval van még lehetőség a maradásra” — mondta Montrealban. „És természetesen az Alpine-nal mindig jó kapcsolatban voltam a múltban, hiszen ők segítettek igazán, hogy legyen esélyem a Forma-1 előtt, és nagyon hálás vagyok, hogy aztán csatlakozhattam a Sauberhez. Szóval nyitott vagyok más csapatok felé, vagy más egyeztetések irányába a jövőmet illetően.”

„Semmi sincs még eldöntve, de úgy érzem, lehet helyem a jövőben a rajtrácson. Csak még nem tudom, hol.”

Hirdetés

A kínai pilóta azt mondja, versenyezni akar, így „jelenleg” nem szerepel a tervei között az, hogy tartalékos lesz valahol.

„Pályafutásom ezen szakaszában nem igazán akarok kihagyni egy évet, mert a Forma-1-ben, ha kihagysz egy évet, akkor nehéz visszatérni. Pusztán azért, mert nem versenyzel. Olyan magas itt a szint, az autók minden évben változnak, és mindig valami mást kell megismerni. Szóval szeretnék ülést találni a jövő évre, a tartalékosi szerepkör pedig határozottan nem opció jelenleg. Ha viszont muszáj lesz, akkor meglátjuk, akkor fontolóra kell venni. De jelenleg nem ebbe az irányba gondolkodom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!