Hiába van nyári szüneten a száguldó cirkusz, Fernando Alonso nem áll meg.
A kétszeres Forma-1-es bajnok ismét az endurance-világbajnokságban (WEC) áll rajthoz. Májusban már szerepelt ebben a szériában, és akkor a dobogó tetején végzett a Toyotával. A jövő héten pedig duplázhat a spanyol.
„Pár hét kihagyás után már nagyon várom, hogy újra beülhessek a TS050 HYBRID kormánya mögé. Nagyon elfoglalt voltam az elmúlt időszakban, de tudom, hogy a csapat is, miközben felkészültünk a silverstone-i kihívásokra.” – mondta.
Alonso nagy álma, hogy megszerezze az autósport ékkövét, azaz a Triple Crown-t. Ehhez a Monacói Nagydíjat, az Indy500-at és a Le Mans-i 24 órás versenyt kell megnyerni. A spanyol Monacóban már tudott győzni, Le Mans-t is kipipálta, de Indianapolis még hiányzik a csodához. De addig is a WEC-ben is körözget.
„Ezt a pályát ismerem, ellentétben Le Mans-nal. Az új aszfaltot is megtapasztaltam már, ez pedig remélem, hogy segíthet a csapatnak. Tökéletes volt eddig számomra a WEC-idény, és arra törekszem, hogy a sikerszéria folytatódjon.” – tette hozzá.
Alonso mindemellett twitter-oldalán jelezte, a holnapi nap folyamán nagy bejelentést tesz.
?14-08? pic.twitter.com/ojiXsM0NwI
— Fernando Alonso (@alo_oficial) August 11, 2018