Massa jogászai biztosak benne, meg tudják szerezni a 2008-as bajnoki címet - F1VILÁG.HU

Massa jogászai biztosak benne, meg tudják szerezni a 2008-as bajnoki címet

HIRDETÉS
Minden követ megmozgat Felipe Massa jogi csapata annak érdekében, hogy a korábbi Forma-1-es versenyzőt hirdessék ki a 2008-as világbajnoki sorozat győztesének.

Jó ideje tudni lehet már, hogy a Ferrari egykori brazil pilótája jogi úton próbálja megszerezni a 2008-ban egyetlen ponttal elveszített világbajnoki címet. Az ügy kiváltó mozzanata az volt, hogy a Forma-1 korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone még tavasszal egy interjúban elismerte, már az adott évben tudomást szerzett arról a csalásról, melyet a Renault követett el a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, amikor a francia istálló Fernando Alonso győzelme érdekében szándékosan a falnak küldte másik versenyzőjét, Nelson Piquet-t.

Azt egyébként már korábban is tudni lehetett, hogy a Forma-1 néhai versenyigazgatója, Charlie Whiting már a 2008-as Brazil Nagydíjon tudomást szerzett az ügyről, mely azonban csak a következő évben, 2009-ben vált ismertté a publikum számára. Felipe Massa jogi képviselői pedig állítják, van lehetőség a 2008-as világbajnoki évad végeredményének megváltoztatására, és ahogy ők fogalmaznak: szeretnék hazavinni a trófeát.

Massa jogi csapata nemrég hivatalos levelet küldött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 vezetőségének, ha pedig nem kapnak érdemi választ, jogi útra terelik az ügyet. Bernardo Viana, a Sao Paulo Vieira Rezende Advogados nevű ügyvédi iroda a Motosport.com című lapnak adott interjújában beszélt a folyamatban lévő ügy részleteiről.

„A cél, hogy hazahozzuk a trófeát. Nem financiális céljaink vannak” – mondta a szakember. „Hogy ez sikerüljön, néhány intézkedés meg kell tenni különféle célokkal – némelyiket az információszerzés, némelyiket pedig a nyilatkozatok megszerzése érdekében. Szeretnénk, hogy minden, ami 2008-ban és 2009-ben történt, napvilágra kerüljön.”

„Nagyon magabiztosak vagyunk a rendelkezésünkre álló bizonyítékok kapcsán az általunk keresett további bizonyítékokkal kapcsolatos előítéletek nélkül. Tudjuk, hogy még több olyan információ van, amit még nem hoztak nyilvánosságra.”

Viana elárulta, nem hirtelen felindulásból döntöttek úgy, hogy jogi útra terelik a dolgot: egy rendkívül komoly szakemberekből álló team járta alaposan körbe a témát: „Egy kiváló csapatot állítottunk össze számos területen és joghatóságban a dolgok elemzéséhez. Szerettük volna kideríteni, hogy van-e jogos követelés, vagy sem. És úgy hisszük, hogy nagyon jól állunk az ügyben.”

„Sok-sok jogász érintett a folyamatban. Ők a legjobbak. Ha megnézük a csapatot, látni fogják, hogy ez nem csak egy jogi kalandozás, vagy egy teljesen véletlenszerű, megalapozatlan dolog. Az, hogy mi elindultunk, sokat mutat. Egyikük sem javasolná, hogy folytassuk, ha nem lennének biztosak abban, hogy erős lábakon áll az ügyünk.”

Az ügy egyik központi kérdése kétségkívül az, hogy az FIA alapszabályai teret adnak-e egy korábbi világbajnokság végeredményének megváltoztatására, az elfogadott álláspont ugyanis az, hogy nagyon szűk lehetőségei vannak egy verseny, vagy egy bajnoki sorozat végeredményének módosítására – még akkor is, ha új bizonyítékok látnak napvilágot. Az FIA Nemzetközi Sportkódexe ugyanis előírja, hogy mindenféle felülvizsgálati jog lejár 14 nappal az adott versenyt követően, de legkésőbb 4 nappal az FIA díjátadó ünnepsége előtt.

„Egyelőre annyit tudok mondani – anélkül, hogy belemélyednék a jogtechnikai részletekbe, hogy talán éppen a külső ellenőrzés hiánya lehet az egyik probléma” – folytatta Viana, aki beszélt arról is, az ügy szempontjából teljesen lényegtelen, hogy Bernie Ecclestone ma már azt állítja, nem is emlékszik arra az interjúra, amit még tavasszal adott a 2008-as események kapcsán.

Hirdetés

„Irreleváns. Teljesen magabiztosak vagyunk a rendelkezésünkre álló bizonyítékok miatt. Ennél többet jelenleg nem mondhatok.”

Massáék ügyének másik potenciális problémája az lehet, hogy az FIA által lefolytatott vizsgálat – melyet 2009-ben folytattak – nem változtatta meg a szingapúri verseny végeredményét. Nehéz tehát bizonyítani azt, hogyha az FIA korábban cselekszik, más eredmény született volna.

És még ha az FIA teljesen ki is zárta volna a Renault csapatát a Szingapúri Nagydíjról, és megfosztotta volna Fernando Alonsót a győzelmétől, Felipe Massa akkor sem szerezhette volna meg a világbajnoki címet – hiszen egész egyszerűen így Lewis Hamilton még több ponttal gazdagodott volna.

Viana szerint a helyes eljárás – ahogyan arra Ecclestone is utalt az interjúban – az lett volna, ha teljes mértékben megsemmisítik a szingapúri verseny végeredményét.

„Az álláspontunk az, hogy a verseny teljes törlése lenne a megfelelő, ahogy azt Bernie is elismerte, mint ahogyan azt ő, Mosley és Whiting is végig tudta. Ez volt a megfelelő módja a szabályok alkalmazásának. És még ha részlegesen törölték is volna a versenyt, és tegyük fel a 14. körig deklaráltál volna a futamot, Felipe az akkori szabályok alapján így is bajnok lett volna. A pontok 50 százalékát kapta volna meg. 10 ponttól fosztották őt meg azon a napon, és egyetlen ponttal veszítette el a világbajnoki címet. A matek elég egyértelmű.”

Massa nemrég egy interjúban azt mondta, szeretné, ha a Ferrari is támogatná őt az ügyben, ez azonban nem valószínű, hogy meg fog történni, az olasz istállót irányító Fred Vasseur pedig nemrég meglehetősen kényelmetlenül érezte magát, amikor a most zajló eseményekkel kapcsolatban kérdezték. Viana ugyanakkor azt mondja, nincs szükségük a Ferrari támogatására – még ha örülnének is neki.

„Sokan vannak, akik félnek felszólalni, ami szerintem sokat elmond. Nem fogjuk megvárni, hogy a Ferrari mögénk álljon, de persze örömmel vennénk a támogatásukat, hiszen velünk együtt veszítették el a bajnoki címet. Azt gondolom, a tifosi is egyértelműen kifejezte álláspontját Monzában. Felipe rengeteg üzenetet kapott a közösségi médián keresztül, és olyan korábbi alkalmazottaktól, akikkel még kapcsolatban áll.”

„Természetes lenne a Ferrari részéről, ha támogatnák ezt az ügyet, mert Felipe a Ferrari 16. egyéni bajnoki címét szerezte. De természetesen nem fogunk várni erre, velük, vagy nélkülük, de folytatjuk.”

Viana azt is világossá tette, hogy Lewis Hamiltonnal, illetve képviselőivel nem állnak kapcsolatban, az ügy pedig nem a hétszeres világbajnok ellen szól: „Felipének semmi problémája nincs Hamiltonnal – abszolút semmi. Ez az ügy az ellen szól, amit a FOM és az FIA korábbi vezetése elkövetett. Semmi sem szól Hamilton ellen.”

Massa jogi képviselői most az FIA és a Forma-1 válaszára várnak – az eredeti határidő ma járt le, Viana azonban elárulta, több időt kértek az érintettek.

„Több időt kértek, mi pedig házon belül értékeljük, hogy adunk-e még több időt jóhiszeműen. Még azon határidőn belül vannak, amit adtunk nekik, szóval várjuk a válaszukat. Ha adekvát választ adnak, és leülnének velünk egyeztetni, az rendben van. Ha nem, és a reakciójuk nem megfelelő, akkor egy, már meglévő jogi stratégiával megyünk tovább.”

„Ha a perek lezárulnak, nem lesznek olyan 2008-ban vagy 2009-ben történt egyeztetések vagy tárgyalások az összes érdekelt fél kapcsán, melyek rejtve maradnak. Mindenre fény derül. Ha van bárki, aki becsapta a sportot, a rajongókat, Felipét, Brazíliát, Olaszországot, vagy bárki, aki nem tett eleget jogi vagy szerződéses kötelezettségeinek, mindenki számára ismert lesz.”

„Minden követ megmozgatunk. Azt gondolom, hogy ezen perek felfedező része nagyon érdekes lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!