A legsikeresebb Forma-1-es rajtszámok - F1VILÁG.HU

A legsikeresebb Forma-1-es rajtszámok

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

2018-ban sem kéri magának az 1-es rajtszámot a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton – a Mercedes pilótája a szerencsét hozó 44-es rajtszámmal versenyez az előttünk álló idényben is. Megmutatjuk a legsikeresebb Forma-1-es rajtszámokat!

Ha visszatekintünk a Forma-1 történelmében, nem először fordul elő, hogy a világbajnoknak járó 1-es rajtszámra nem tartanak igényt. Több alkalommal előfordult, hogy az aktuális világbajnok például már nem volt ott a mezőnyben a következő idényben, ezért értelemszerűen az 1-es számot ki sem osztották.

Így fordult elő az, hogy miután Nigel Mansell az 1992-es idény végén távozott a Williamstől, a helyére érkező Damon Hill a 0-s rajtszámot kapta, míg csapattársa, Alain Prost versenyautóján a 2-es szám díszelgett.

Fotó: Williams F1

Hasonló okokból kapta meg Hill 1994-ben is a 0-s rajtszámot: akkor Alain Prost vonult vissza az 1993-as bajnoki címe után.

A Forma-1 első éveiben egyébként nem osztották ki az 1-est az aktuális világbajnoknak, sőt: a kezdeti időkben versenyről versenyre változtak a rajtszámok.

Emerson Fittipaldi 1972-ben szerezte első világbajnoki címét a Forma-1-ben, és bár az 1973-as idénynyitón, az Argentin Nagydíjon még a 2-es rajtszámot viselte autóján, a szezon összes további versenyén már az 1-es rajtszám díszelgett rajta. A brazil volt az első F1-es versenyző, aki később egy teljes idényen át használta a bajnoknak járó 1-est, méghozzá 1975-ben, második vb-diadala után.

Fotó: Mercedes

Lewis Hamilton 2017-ben negyedik világbajnoki címét szerezte, és miután néhány éve a versenyzők már szabadon választanak maguknak rajtszámot, a brit kitart a 44-es mellett.

„A 44-es ugyanis többet jelent számomra, mint az 1-es. A 44-essel kezdtem pályafutásomat, ezzel nyertem az első bajnoki címemet – ennek a számnak története van” – mondta Hamilton.

„Az 1-est számos versenyző használta már: nyert vele Vettel, Schumacher és Senna is. De a 44-essel nem. Szeretem a 44-est használni az autómon, de úgy érzem magam, mint a világbajnok. És ez elég számomra.”

Hirdetés

A versenyzők egyébként 2014 óta választhatnak maguknak rajtszámot az F1-ben. Ha két pilóta ugyanazt a rajtszámot akarta magának, akkor a 2013-as bajnokság végkimenetele döntötte el, hogy melyikük használhatja. Egy adott rajtszámot egy versenyző F1-es pályafutása végéig használhat a királykategóriában.

És van egy rajtszám a Forma-1-ben, melyet soha többé nem használhat senki: Jules Bianchi tragikus 2014-es balesetét követően ugyanis a 17-es rajtszámot visszavonultatták a királykategóriában.

Fotó: Marussia F1 Team

Gyakran felmerül a kérdés az F1-rajongókban: vajon az 1-es rajtszám a legsikeresebb a Forma-1-ben? A válasz pedig: igen! Az alábbiakban megmutatjuk a legsikeresebb Forma-1-es rajtszámokat!

[dropcap type=”background”]1[/dropcap]
181 futamgyőzelem
Az első győztes: Johnnie Parsons (1950., Indianapolis 500)
Az utolsó győztes: Sebastian Vettel (2013., Brazil Nagydíj)
Aki ma használja: Senki (Lewis Hamiltonnak lenne joga rá, de ő a 44-est preferálja)


[dropcap type=”background”]5[/dropcap]
138 futamgyőzelem
Az első győztes: Alberto Ascari (1953., Brit Nagydíj)
Az utolsó győztes: Sebastian Vettel (2017., Brazil Nagydíj)
Aki ma használja: Sebastian Vettel


[dropcap type=”background”]2[/dropcap]
83 futamgyőzelem
Az első győztes: Giuseppe Farina (1950., Brit Nagydíj)
Az utolsó győztes: Mark Webber (2012., Brit Nagydíj)
Aki ma használja: Stoffel Vandoorne


[dropcap type=”background”]6[/dropcap]
75 futamgyőzelem
Az első győztes: Juan Manuel Fangio (1950., Francia Nagydíj)
Az utolsó győztes: Nico Rosberg (2016., Japán Nagydíj)
Aki ma használja: Senki


[dropcap type=”background”]3[/dropcap]
60 futamgyőzelem
Az első győztes: Wolfgang von Trips (1961., Holland Nagydíj)
Az utolsó győztes: Daniel Ricciardo (2017., Azeri Nagydíj)
Aki ma használja: Daniel Ricciardo


[dropcap type=”background”]8[/dropcap]
47 futamgyőzelem
Az első győztes: Luigi Fagioli (1951., Francia Nagydíj)
Az utolsó győztes: Nico Rosberg (2012., Kínai Nagydíj)
Aki ma használja: Romain Grosjean


[dropcap type=”background”]44[/dropcap]
41 futamgyőzelem
Az első győztes: Maurice Trintignant (1955., Monacói Nagydíj)
Az utolsó győztes: Lewis Hamilton (2017., Amerikai Nagydíj)
Aki ma használja: Lewis Hamilton


[dropcap type=”background”]12[/dropcap]
37 futamgyőzelem
Az első győztes: José-Froilán Gonález (1951., Brit Nagydíj)
Az utolsó győztes: Jenson Button (2006., Magyar Nagydíj)
Aki ma használja: Senki


[dropcap type=”background”]4[/dropcap]
37 futamgyőzelem
Az első győztes: Giuseppe Farina (1951., Belga Nagydíj)
Az utolsó győztes: Lewis Hamilton (2012., Amerikai Nagydíj)
Aki ma használja: Senki


[dropcap type=”background”]11[/dropcap]
36 futamgyőzelem
Az első győztes: Jack Brabham (1960., Holland Nagydíj)
Az utolsó győztes: Giancarlo Fisichella (2003., Brazil Nagydíj)
Aki ma használja: Sergio Perez

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!