Minden, amit az „egyperces” bahreini pályáról tudni érdemes! - F1VILÁG.HU

Minden, amit az „egyperces” bahreini pályáról tudni érdemes!

HIRDETÉS
Az előttünk álló hétvégén is Bahreinben vendégeskedik a Forma-1 mezőnye, a második futamot azonban már nem a jól ismert vonalvezetésen, hanem a létesítmény külső aszfaltcsíkján rendezik.
2020 Bahrain Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

A bahreini pálya ezen vonalvezetése igazi kuriózumnak számít a Forma-1-ben – több okból is! Hogy pontosan mit is kell tudni a 3,5 km hosszú versenypályáról, az alábbiakból kiderül!

Milyen lesz ez a pálya ahhoz képest, mint amelyiken múlt héten versenyzett a mezőny?

Ez a vonalvezetés mindössze 3543 méter hosszú, ez lesz a legrövidebb versenypálya a 2020-as F1-es naptárban. A Forma-1 jól ismert versenypályái közül csak a monacói rövidebb a maga 3337 méterével.

A külső vonalvezetésen 11 kanyar található, míg a Bahreini Nagydíj aszfaltcsíkjának 5421 méterén 15 kanyart kellett teljesíteniük a versenyzőknek körönként. A mostani 11 kanyarból 8 jobbos, és mindössze 3 balos.

A kör 74 százalékát teljesítik majd padlógázzal a versenyzők, a verseny során pedig 87-szer mennek körbe – ez is rekordnak számít az idei szezonban. Ez lesz egyébként az első alkalom, hogy nemzetközi versenyen használják a külső vonalvezetést, szóval mindenki számára ismeretlen lesz a terep!

A külső vonalvezetés egyébként a jól ismert pálya 4-es kanyarjának kijáratában különül el, és csak a hátsó egyenesben csatlakozik a megszokott nyomvonalhoz.

Egy új pálya esetében az aszfalt milyensége mindig nagy kérdés: bár az új szekció hasonló, mint a pálya csapatok által ismert része, és a felhasznált anyagok is ugyanolyanok, közel sem használták annyira, így sokkal „nyersebb” lesz a hétvége kezdetén.

Milyen köridőkre számíthatunk?

Mivel a pálya mintegy 2 km-rel rövidebb a sztenderd aszfaltcsíknál, és az első és harmadik szektorokat jobbára egyenesek és féktávok alkotják, arra számítunk, hogy 60 másodperc alatti köridőket teljesítenek majd a Forma-1-es versenyzők. Ennél pontosabbat nehéz mondani, hiszen a szél és a tapadási szint is nagyon komoly szerepet játszik majd. A legjobb köridők viszont 54-55 másodperc körül lesznek.

Hirdetés

A rövidebb kör és az eltérő vonalvezetés milyen hatással lesz a stratégiákra?

A kör rövidsége kétségkívül kihívást jelent majd az időmérőn, főleg a Q1-ben, ahol egyszerre 20 autó lesz majd a pályán, és próbál tiszta levegőt találni magának. Ne feledjük, 2 km-rel kevesebb helyük lesz a pilótáknak, és mivel egy tiszta körhöz 5-7 másodpercnyi lemaradásra van szükség az előttünk haladóhoz képest, könnyen káosz és torlódás alakulhat ki az utolsó kanyarban.

Fotó: Renault

Emiatt könnyen elképzelhető, hogy a versenyzők eltérő időpontokban lesznek majd a pályán.

Ami a versenyt illeti, a táblás emberkéknek bőven lesz dolguk a futamon! 87-szer kell majd kilógatniuk a célegyenesbe a versenyzőket informáló táblákat, ráadásul kevesebb mint 1 percük lesz cserélgetni az azokon lévő információkat! 

És bizony a bokszutcai vezérlőpultnál is kevesebb idő áll majd rendelkezésre a döntések meghozatalához, ez pedig döntő fontossággal bír majd a stratégiák tekintetében.

Az eltérő vonalvezetés sok változtatást igényel a beállításokban?

Az autó szempontjából a beállítások nem lesznek drasztikusan eltérőek, hiszen az első és a harmadik szektor lényegében ugyanaz lesz, mint múlt hétvégén. A rövidebb kör viszont kevesebb kanyart jelent, kevesebb energia hat majd az abroncsokra. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a hibákért az időmérőn még nagyobb árat fizetnek majd a versenyzők.

Fotó: Red Bull Racing

Mivel a pálya középső szektora új lesz, néhány változtatásra azért szükség lesz a beállítások tekintetében. Kevesebb nagy tempójú kanyar lesz a külső vonalvezetésen, szóval nagy hangsúlyt kell fektetni arra a néhány lassú kanyarra, ahol energiát kell átvinni a hátsó gumikba. Emiatt trükkös lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt.

Az biztos, hogy a pénteki szabadedzéseken a csapatok több változtatást és szárnykonfigurációt is kipróbálnak, hogy eldönthessék, mi a helyes irány. Fontos lesz tehát, hogy a mezőny a lehető legtöbb időt a pályán töltse.

Fontosabb adatok:

Első nagydíj: 2020
Körök száma: 87
Pálya hossza: 3,543 km
Versenytáv: 307,995 km
Körrekord: Még nincs
DRS-zónák: 2

Pályatérkép:

Sakhir Grand Prix Circuit Map

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!