Norris: Azért hülyülhetek, mert jól teljesítek a pályán - F1VILÁG.HU

Norris: Azért hülyülhetek, mert jól teljesítek a pályán

HIRDETÉS
Lando Norris, a McLaren versenyzője az F1VILÁG.hu-nak mesélt arról, mekkora nyomás helyeződik a fiatal pilótákra az F1-ben, illetve arról is, miért teheti meg, hogy felhőtlenül szórakozhat a közösségi médiában.
Lando Norris, McLaren, admires his crash helmet, Az F1 bébije

Már Lewis Hamilton is a mezőny idősebb korosztályába tartozik a maga 35 évével, így éppen generációváltás zajlik a Forma-1-ben: Max Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris, Alex Albon, George Russell és Pierre Gasly generációja következik, ők azok, akiket a jövő esetleges bajnokaiként emlegettek az elmúlt 1-2 évben. 

Mi alapján ítélik meg a versenyzőket a Forma-1-ben, és miért van nehéz dolguk a fiatal pilótáknak? Ezekről a kérdésekről is mesélt Norris az F1VILÁG.hu-nak adott interjújában. 

Élvezi a „kölyök” szerepét

Jelenleg Norris a mezőny legfiatalabb pilótája, amivel sokszor piszkálják is az ellenfelei: a 20 éves versenyző korábban elhíresült arról, hogy tejet iszik (bár ezzel a szokásával már leállt), ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy ő legyen az F1 „bébije”

Kérdésünkre, miszerint élvezi-e a „kölyök szerepet” az F1-ben, Norris így felelt: 

„Igen, azt hiszem. Ez a korom miatt is van, illetve a tavalyi volt az első évem a Forma-1-ben. Sok mindent kell még tanulnom, de ugyanakkor azért csinálom az egészet, mert élvezem. Azért versenyzek, mert imádom ezt csinálni. Emellett mindent megteszek azért, hogy jól szórakozzak, és még élvezetesebbé tegyem az egészet magam számára.

Fotó: Renault

Ha nincs teljesítmény, nincs ökörködés

Daniel Ricciardo korábban úgy nyilatkozott, Norris azért teheti meg, hogy folyamatosan viccelődik, mert erős teljesítményt nyújt a Forma-1-ben, ha nem így lenne, az emberek egyáltalán nem értékelnék a humorát. 

„Igen, egyetértek vele, egyrészt ezért tudom ezt csinálni” – mondta Norris. „Ha nem teljesítesz jól, akkor nagyobb rajtad a nyomás. Ilyenkor is szórakozhatsz, de akkor az emberek nem fogadják el ezt annyira. Az eredményeket akkor arra fogják, hogy nem a versenyzésre koncentrálsz. Szóval ezt a kettőt valahogy szét kell választani.” 

„Nem akarod mindenkinek mutatni, hogy mennyit szórakozol, mert nem akarod, hogy azt higgyék, nem koncentrálsz, vagy nem veszed elég komolyan. Szóval ennek ez az oka. Ha nem teljesítenék jól, valószínűleg nem szórakoznék ennyit.”

„Remélem, egy topcsapatnál engem is esélyesként emlegetnének”

Norris teljesítményével a csapat is elégedett, olyannyira hamar sikerült bizonyítania, hogy a McLaren már tavaly júliusban bejelentette, a 2020-as évben is a Norris-Carlos Sainz párossal versenyez majd. 

Hirdetés

Fotó: McLaren

A brit pilóta elmondta, egyelőre teljesen elégedett helyzetével a McLarennél, és nem zavarja az sem, hogy amikor a fiatal tehetségekről, a jövő nagy bajnokairól és Lewis Hamilton leendő legyőzőiről beszélnek, akkor leginkább Charles Leclerc és Max Verstappen neve merül fel. 

„Ez a csapatok helyzete miatt van így, mi messze vagyunk tőlük. Ha a McLaren ott lenne az élen, akkor remélem, hogy az emberek engem is emlegetnének. Ez azért van, mert a mi autónk nem annyira versenyképes a többiekhez képest.”

Újoncként a világ legjobbjai ellen 

Ugyanakkor Norris szerint a fiatal versenyzők nehéz helyzetben vannak, ezt bizonyítja Pierre Gasly esete is: a 24 éves pilóta tavaly a Red Bullhoz került, azonban az elmaradó eredmények miatt visszaküldték őt a Toro Rossóhoz. 

A francia pilótának egyáltalán nem volt könnyű dolga, főleg úgy, hogy csapattársa Max Verstappen lett a Red Bullnál, és teljesítményét – természetesen – az övéhez hasonlították. Gaslyval nemcsak a Red Bull vezetősége éreztette, hogy nem elég gyors, hanem a média is óriási nyomást helyezett rá, így nehéz időszakon kellett keresztülmennie.

Fotó: Williams

„Tudod, hogy mit kell tenned, de hogy ez milyen nehéz, arra sokan nincsenek tisztelettel kívülről” – mondta Norris, aki szerint kívülről nem látják az emberek, hogy nincs könnyű dolguk az F1-es versenyzőknek, főleg akkor, ha fiatalként kell bizonyítaniuk. „Néha a versenyzők nem kapják meg a megfelelő tiszteletet. Nagyon nehéz dolgunk van, és az emberek kívülről ezt nem látják. Soha nem könnyű megítélni a helyzetet, mert a köridő vagy az eredmény alapján mondják meg, hogy ki jó és ki rossz. Gasly egy nagyon jó versenyző, a Toro Rossónál nagyon jó volt, de valami nem működött. Ez mutatja, hogy nem könnyű versenyzőként a különböző kategóriákban sem. A Forma-1-ben a világ legjobbjai közé kerülsz, aztán a kis különbségek, századok és ezredek számítanak.”

Tanulás kontra esélyek 

Az F1VILÁG.hu kérdésére, miszerint nem érdemes-e néhány évet kiscsapatnál eltölteni, mielőtt egy nagyobb istállóhoz kerülne a versenyző, Norris így válaszolt. 

„Természetesen mindig jobb csapathoz akarsz kerülni, hiszen ott több esélyed van a győzelemre. Ugyanakkor nem tudsz megszabadulni a nyomástól, mert mindenki tudja, hogy ha versenyképes autód van, akkor tudsz nyerni. Ha nem nyersz, akkor nem végzel elég jó munkát. Ez van, ha nyerő autóban ülsz. Ha nem ilyenben ülsz, akkor kicsit elnézőbbek veled.”

A 20 éves pilóta szerint a tanulási folyamat szempontjából pedig nehéz megmondani, hogy mi a jobb választás – úgy gondolja, neki szerencséje van, ugyanis a középmezőnyben van lehetősége arra, hogy megmutassa, mire képes, ugyanakkor nincsenek vele szemben óriási elvárások. 

„Ez nehéz kérdés. Én nem ülök nyerő autóban, de mégis nagyon jó csapatnál vagyok. Itt is nagy a nyomás, de nem akkora. A McLarennél lehetsz jó és rossz versenyző is. Nem arról van szó, hogy hátradőlhetek, és nem kell hogy érdekeljen semmi. Néha, ha a középmezőnyben vagy, akkor több időt adnak neked, hogy fejlődj, és felvedd a tempót, de egy Mercedesnél vagy Red Bullnál ezt nem kapod meg.”

Fotó: McLaren

MotoGP és az e-sport

Norris példaképe nem a nagy F1-es versenyzők közül való, ő ugyanis a MotoGP-n nevelkedett, így Valentino Rossi az ő hőse, akiért a mai napig rajong.

„A motorsportot én quaddal kezdtem, majd  motorral, aztán gokarttal folytattam. Szóval nem rögtön a gokartba ugrottam. Az én hősöm Valentino Rossi, nem pedig egy F1-es versenyző. Ez azért van, mert amikor 5-6 éves voltam, MotoGP-t kezdtem nézni, nem pedig Forma-1-et. Ez volt az, amit imádtam. Tisztelem az F1-es versenyzőket, de egyikőjükkel sincs meg az a kapcsolat, ami 5-6 évesen alakul ki, hogy „én ez a srác akarok lenni”.” 

Amíg nem kezdődik a 2020-as szezon, Norris több pilótatársához hasonlóan e-versenyzéssel és szimulátorozással tölti az időt – szerinte ennek lesz haszna a pályán is, még akkor is, ha ez tizedmásodpercekben nem mérhető. 

„Az e-versenyzést szeretem, úgy gondolom, tanulhatunk is belőle kisebb dolgokat. Maga a tény, hogy versenyzünk, hogy több kört teszünk meg. Pontosságot tanulunk, azt, hogy hogyan versenyezz nyomás alatt, mivel a szimulátoros versenyzésben is van nyomás, amikor az időmérős körödet teljesíted stb. Nehéz, hiszen nagyon sok versenyző van ott. Ha gyors akarsz lenni, jól kell teljesítened. Nyomás van akkor is, ha mások ellen versenyzel. Szóval kisebb dolgokat lehet tanulni belőle, de nem arról van szó, hogy tizedmásodpercekkel vagy másodpercekkel gyorsabb leszek emiatt. Néha jön egy ötlet, és azt át tudom vinni a versenypályára, ha egy kicsit továbbdolgozom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!