Hamilton egy 15 évvel ezelőtti fotóval vágott vissza Alonsónak - F1VILÁG.HU

Hamilton egy 15 évvel ezelőtti fotóval vágott vissza Alonsónak

HIRDETÉS
Csúnyán odaszúrt Fernando Alonsónak a spanyol legutóbbi nyilatkozatára reagálva a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton.

Alonso a Mexikói Nagydíj helyszínén mondta el véleményét azzal kapcsolatban, hogy szerinte Max Verstappen két megszerzett világbajnoki címe értékesebb, mint az a 7 vb-diadal, mellyel egykori csapattársa, Lewis Hamilton büszkélkedhet.

„Minden tiszteletem Lewisé, de nagyon más, ha valaki úgy nyert hét világbajnoki címet, hogy csak a csapattársával kell megküzdenie érte. Az ilyen bajnoki címeknek szerintem kisebb az értékük annál, mintha valaki kevesebbet szerez ugyan, de úgy, hogy más versenyzőkkel is meg kell küzdenie, akiknek ugyanolyan erős, vagy még erősebb technikájuk van” – utalt itt Verstappen mellett rögtön önmagára is.

„Én 2005-ben és 2006-ban jól kezdtem a szezont, képes voltam némi pontelőnyre szert tenni. Ezt követően másoknak talán már jobb autójuk volt, de sikerült megőriznem az előnyömet. És sohasem a csapattársammal kellett harcolnom a címekért, mint ahogy Max sem [Sergio] Perezzel vagy [Alex] Albonnal küzdött a győzelmekért.”

„Michael Schumachernek viszont legtöbbször csak a csapattársa volt az ellenfele, miközben zsinórban ötször világbajnok lett, és Hamilton is csak [Nico] Rosberggel és [Valtteri] Bottasszal harcolt. Ez a kettő pedig szerintem nagyon eltérő kihívás.”

Lewis Hamilton természetesen hallott a spanyol pilóta szavairól, nemrég pedig Twitter-oldalán reagált egy 15 évvel ezelőtti fotóval: bár a fénykép alapján jó viszont sejthetünk, igencsak beszédes, ahogy Hamilton a dobogó legfelső fokán állva vállon veregeti a kétszeres világbajnokot…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!