Az utolsó Ferrari, ami még őszintén üvölt - F1VILÁG.HU

Az utolsó Ferrari, ami még őszintén üvölt

Ferrari 458 Italia ÉlményPláza
Ferrari 458 Italia ÉlményPláza

Akárkinek szurkol az ember a Forma-1-ben, egy Ferrari-vezetést senki nem utasítana vissza: 570 lóerő, V8-as üvölt a hátunk mögött, és elhiteti velünk, hogy őrült jó sofőrök vagyunk.

A Ferrari nemcsak egy csapat, nemcsak egy versenyautó és nemcsak egy sportautó, hanem sokak számára egy igazi álom is egyben – vezetni egy piros (vagy nem piros) paripát, amiben tényleg érezni a sebességet, az erőt, és hallani a motor bőgését.

Ezt még ki kell élvezni, amíg lehet – ezt tanácsolja Nagy Norbi WTCR-pilóta, akinek már többször volt szerencséje vezetni a Ferrari 458 Italiát, az anyósülésen pedig igencsak gyakran foglal helyet.

„Ez az egyik utolsó szívómotoros Ferrari, ami még igazán őszintén üvölt” – mondta Norbi. „A többi már mind turbómotoros lesz az új emissziós értékek miatt. Ezt kell kiélvezni ezekben az években, amíg még üzemelnek.”

Nem enged hibázni

Amikor Norbi nem versenyez, akkor is a hazai pályákon köröz az élményautózások során, vagyis olyan emberek mellé ül be, akik számára valószínűleg éppen akkor válik valóra egy régi álmuk. A fiatal versenyző így pontosan tudja, hogy melyek az erősségei ennek az autónak.

„Itt is a direkt kormányzást emelném ki, mint a formaautónál. A Ferrari az, ami elhiteti az emberrel, hogy nagyon jól tud vezetni, még akkor is, ha ez nem igaz. Annyira okos benne az elektronika, meg annyira kivédi az ember hülyeségeinek és hibáinak a 90%-át, hogy észre sem veszi, csak én.”

„A Hungaroringen hasonló féktávot tudtam vele menni, mint az én versenyautómmal, szóval elképesztő, hogy mit tudnak ezek az autók, főleg, ha azt nézzük, hogy utcai autó. Nagyon gyorsan vált, tudni kell róla, hogy nem szekvenciális váltó van benne, hanem sima automata – de akkor is, szinte mintha egy versenyváltót használnál.”

Hirdetés

Egy élményautózás során az egyik legnagyobb félelem az lehet, hogy „nehogy összetörjem”. Na, mindenkit megnyugtatunk: erre igencsak kicsi az esély.

„Van az autón egy tekerő, amivel azt szabályozom, hogy mennyit engedjen az autó, vagy mennyit ne. Viszont, ha teljesen lebutítom, egyenesben akkor is engedi az embert menni” – mondta Norbi.

„Hiába, a Ferrari az Ferrari”

István születésnapjára, családjától kapta a DRX Ringre szóló ajándékot, amelyre már régóta vágyott, és mondataiból az jön le, hogy sokáig tart még, mire feldolgozza az élményt.

„Behuppanás az alacsony ülésbe, ami teljesen közrefog, majd „bekapcs” fokozat, és a szerkezet elindul alattam. Óvatos voltam, elvégre ez több mint 500 Ferrari-lóerő!” – emlékszik vissza István az indulásra.

„Az első kör a pályafelderítésről szólt, a bójákhoz kellett hozzászoknom. A második körben már bátrabban nyomtam, a harmadiktól pedig egyre gyorsabban. A gondolataim? A V8 tombol, a fékek satu, a Ford Mustangok akadályoznak, egyre gyorsabb vagyok, és úgy érzem nincs határ! Ahogy a fordulatszám emelkedik, az adrenalin az egekben. Az élmény, a hang leírhatatlanul frenetikus volt! Hiába, a Ferrari az Ferrari.

Te is meglepnéd családtagodat egy ilyen élménnyel? Nézz körül az ÉlményPláza kínálatában, ahol életre szóló ajándékokat találsz! Ha pedig megfogadnál pár tanácsot, mire figyelj, ha élményvezetést vásárolsz, kattints ide!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!