Friss hírek

Bevállalósabb a mai negyvenes-ötvenes korosztály

Az Allianz Hungária Zrt. „Generációról generációra” néven indított, össztársadalmi kutatás-sorozatot a magyarok pálya- és foglalkozásválasztással kapcsolatos véleményének alakulásáról a koronavírus hatására, amelynek első, nem reprezentatív felmérése szerint a mai negyvenes-ötvenes korosztály bevállalósabb pandémia idején a mostani húszas-harmincasoknál, ha külföldi munkalehetőségről van szó.

A koronavírus-világjárvány megmutatta, hogy azon túl, hogy egyre többen nyitunk az internetes fogadóirodák felé, hasznos több lábon állni és persze folyamatosan tanulni és képezni magunkat, ugyanakkor a járvány hatására nem kezdett nagy pályaorientációs vagy karrier újratervezésbe az Y és Z generáció. Többek között ezekre a folyamatokra világított rá az Allianz Hungária Zrt. kutatás-sorozatának első felmérése, amely a pályaválasztás előtt álló fiatalok és évtizedes munkatapasztalattal rendelkezők véleményére egyaránt kíváncsi volt.

Hogyan élik meg a járványhelyzet karrierükre gyakorolt hatását az egyes korosztályok tagjai?

Az Allianz kutatása szerint a kitöltők 45,4 százaléka szerint bő egy évvel ezelőtt a gazdasági szolgáltatásokban – a közlekedés, távközlés, kereskedelem, pénzügyi szolgáltatás, turizmus területén – volt igazán jövedelmező elhelyezkedni, viszont a „melyik szektorban éri majd meg a jövőben dolgozni” kérdésre ez az ágazat már csak a negyedik helyen jelent meg 10,7 százalékkal. A többség egyetértett abban, hogy az egyre gyorsabban változó világunkhoz alkalmazkodva könnyen lehet, hogy valami teljesen új ágazat fejlődik ki, amelyben aztán megéri majd dolgozni. A kutatás-fejlesztés-innováció területe mindkét esetben a dobogó második fokán végzett, míg az ipar, a mezőgazdaság és a társadalmi szolgáltatások, mint az oktatás, a kultúra vagy az egészségügy, megítélése igencsak átalakult, mégpedig negatív irányba. Az életkori sajátosságoktól függetlenül, a válaszadók több mint fele (60,5 százalék) tűnik optimistának, ők egyet értettek azzal, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően az olyan munkáé a jövő, amelynek lényege az értékteremtés.

Érdemes több lábon állni

A kutatás azt mutatja, hogy a munkahelyet váltók aránya az Y generáció körében volt a legnagyobb (46,4 százalék), őket az X generáció követi 28,6 százalékkal, végül pedig a legfiatalabb korosztály 21,4 százalékkal. Az átképzésekkel kapcsolatos kérdésnél az összes kitöltő több, mint harmada válaszolta azt, hogy a munkáját nem veszítette el ugyan, de a világjárvány hatására arra a felismerésre jutott, hogy nem árt több lábon állni.

Az elmúlt egy év során, a kitöltők 63,8 százaléka szerint nem történt változás a munkavállalói státuszukban, viszont 9,2 százalékuk elveszítette az állását, 8,3 százalékuknak pedig munkahelyet kellett váltaniuk. A felmérés azt is vizsgálta, hogy miként alakult ez az arány az egyes korosztályok tekintetében. Azt láthatjuk, hogy a legtöbben (38,7 százalék) az Y generáció tagjai közül veszítették el a munkájukat, a Z generáció 35,5 százalékkal második és az X generáció 25,8 százalékkal a harmadik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!