Immár ötödik éve rendezte meg a Forma-1 a Pilóták Év Pilótája című szavazást, amelyen a versenyzők akár saját magukat is megnevezhették az év legjobbjának.
Carlos Sainz az F1-es karrierje során idén ült először igazán versenyképes autóban, ám ez önmagában kevés volt ahhoz, hogy valódi esélye mutatkozzon a világbajnoki cím megszerzésére.
Fernando Alonso szerint az F1 idén csak a Red Bullról és a Ferrariról szól, ami „unalmas”, a középmezőnyben zajló parázs csatákat azonban élvezetesnek találja. Az egyik nagy vágyáról is beszélt.
Mattia Binotto, a Ferrari F1-es csapatfőnöke biztos benne, hogy a 2022-es szezonban nem tudják megismételni azt, amit a Mercedes a hibrid-éra kezdetén véghezvitt – elárulta, miért.