Azerbajdzsán Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Azerbajdzsán

Nem terveznek éjszakai versenyt Bakuban

Egyelőre nincsenek tervek arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben éjszakai versenyt rendezzenek a Forma-1-es versenynaptárban idén bemutatkozó bakui pályán.  

Whiting elégedett a Bakuban látott munkával

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai igazgatója, Charlie Whiting elégedetten nyugtázta azt, amit Bakuban látott, ugyanis véleménye szerint nagyon jól haladnak a helyiek a jövő évben debütáló utcai pálya munkálataival.

Bemutatták a bakui pálya vonalvezetését

2016-ban Forma-1-es versenynek adhat otthont Azerbajdzsán – a Bakuban elterülő versenypálya vonalvezetését kedden mutatta be Bernie Ecclestone, valamint Azad Rahimov, az ország ifjúsági –és sportminisztere.  

2016-tól Forma-1-es versenyt rendezhet Baku

Azerbajdzsán pénteken megerősítette, 2016-tól vendégül látja majd a Forma-1 mezőnyét, miután sikerült megállapodniuk Bernie Ecclestone-nal arról, hogy két év múlva már Bakuban tartják az Európa Nagydíjat.  

Két év múlva Bakuba megy a Forma-1

2016-ban Azerbajdzsánban rendezik meg a Forma-1-es Európa Nagydíjat – legalábbis ezt állítják az ország képviselői.  

Ecclestone Bakuba vinné a Forma-1-et

Akár már 2015-ben Forma-1-es versenynek adhat otthont Azerbajdzsán fővárosa, Baku – legalábbis ezt nyilatkozta a száguldó cirkusz teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone.  

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2023. június
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
Nem terveznek éjszakai versenyt Bakuban
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc: Érdekes volt kipróbálni a Ferrari új fejlesztéseit
Verstappen szerint több előzés lehet Barcelonában
Alonso örül, mert működnek az Aston Martin fejlesztései
Hamilton: Momentán küszködöm azzal, hogy a top 10-be kerüljek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!