Jogi eljárást kezdeményeznek a Caterham ellen a leafieldi alakulat korábbi munkavállalói, akiket a nemrégiben történt tulajdonosváltás során menesztettek.
Marcus Ericsson a bokszutcából kényszerül megkezdeni a Német Nagydíjat, ráadásul még egy 10 másodperces stop&go büntetést is kapott, amiért a Caterham megsértette a parc ferme szabályokat szombaton.
Carlos Sainz Jr. számára a World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályának megnyerése kell, hogy prioritást élvezzen, nem pedig az, hogy már idén bekerüljön a Forma-1-be – így nyilatkozott
A Caterham Forma-1-es csapatának új tulajdonosai zöld utat adtak a leafieldi alakulat új fejlesztési csomagjához, mely várhatóan a Belga Nagydíjon debütál majd a versenygépeken.
A Caterham Forma-1-es csapata szerda délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy Tony Fernandes és partnerei sikeresen értékesítették az istállót, mely így svájci és közel-keleti befektetők kezébe került.
Német lapértesülések szerint eldőlt, hogy a korábbi Forma-1-es csapatfőnök Colin Kolles lesz a Caterham csapatának új tulajdonosa, a csapatvezetői feladatokat pedig a korábbi versenyző, Christijan Albers látja majd el.