Alonso nem aggódik Massa jó időmérői miatt
Fernando Alonso nem foglalkozik azzal, hogy csapattársa, Felipe Massa ismét felülmúlta az időmérő edzésen Abu Dhabiban, ahol már a második etapban búcsút kellett mondania.
Fernando Alonso nem foglalkozik azzal, hogy csapattársa, Felipe Massa ismét felülmúlta az időmérő edzésen Abu Dhabiban, ahol már a második etapban búcsút kellett mondania.
Mark Webber elmondta, hogy csakis saját versenyére fog koncentrálni, és egy pillanatig sem lesz a fejében az, hogy miként tudna segíteni csapattársának, Sebastian Vettelnek a bajnoki cím megszerzésében a szezonzárón
McLaren nem lép közbe és továbbra is engedélyezi a versenyzőik közötti harcot, jóllehet Lewis Hamilton jócskán elhúzott a hétvégi futamon kiesett csapattársától, Jenson Buttontól.
Bár tisztában van azzal, hogy pontokat vehetnek el egymástól, ezzel csökkentve egyéni esélyeiket, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner továbbra is állítja, nem fognak csapatutasítást alkalmazni, pilótáik szabadon versenyezhetnek majd
Lewis Hamilton egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha csapattársa másodhegedűs szerepet játszana a szezon második felében, mert önerőből szeretné megszerezni a bajnoki címet.
Jenson Button úgy gondolja, hogy túl korai lenne még csapatsorrendet alkalmazni a McLarennél, jóllehet jelenleg 88 pont a lemaradása a bajnokságban.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem tart attól, hogy megismétlődnek a 2010-es események, és versenyzőik túlzott rivalizálása veszélybe sodorhatja a csapat érdekeit.
A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz elmondta, hogy Sebastian Vettel nem kap automatikusan elsőszámú státuszt csapatában, miután sikeresen megszerezte élete első vb-címét a királykategóriában.
Jenson Button csalódottságának adott hangot a Brazil Nagydíj szombati időmérője után, ahol már a második etapban kiesett, így csak a tizenegyedik helyről várhatja a vasárnapi futam rajtját, és tisztában van
A Red Bull Racing vezetése nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy már a hétvégi Brazil Nagydíjon minden erejükkel Mark Webber mögé állnak, ha azt a helyzet úgy kívánja, és