Giancarlo Fisichella Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Giancarlo Fisichella

Volt csapattársa szerint Alonso újra bajnok lehet az F1-ben

„Egyre öregebb, de egyre gyorsabb!” – így jellemezte egykori csapattársát, Fernando Alonsót Giancarlo Fisichella, aki szerint a spanyol pilóta képes lehet arra, hogy megszerezze harmadik világbajnoki címét is a Forma-1-ben.

Nosztalgia: A Renault 2005-ös autóbemutatója

Hétfőn délután mutatja be új, 2017-es versenyautóját a nagyközönségnek a Renault Forma-1-es csapata, ezen apropóból pedig úgy döntöttünk, felidézzük a francia istálló 2005-ös prezentációját.

Fisichella még nem mondott le a versenyzésről

Annak ellenére, hogy érvényes szerződés köti a Ferrarihoz, ahol az idei évben a tartalékpilótai feladatokat látja majd el, Giancarlo Fisichella még nem mondott le arról,

Fisichella aláírhat a Sauberhez 2010-re?

Giancarlo Fisichella nem titkolja, hogy jövőre is szívesen versenyezne a Forma-1-ben, noha érvényes szerződés köti a Ferrarihoz, ahol a tesztpilótai feladatokat látja majd el 2010-ben.

Fisichella visszatérhet a Force Indiához

Giancarlo Fisichella nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy visszatér egykori csapatához jövőre, bár hozzátette, egyelőre még nem beszélt erről jelenlegi munkaadójával, a Ferrarival, ahol

Fisichella nem bánja, hogy átigazolt a Ferrarihoz

Annak ellenére, hogy képtelen hozzászokni az idei versenygéphez, és eddig még csak pontot sem szerezett, Giancarlo Fisichella egy cseppet sem bánja, hogy élt a lehetőséggel,

A Ferrari védelmébe vette Fisichellát

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elismerte, hogy “extrém nehéz” vezetni az idei versenygépüket, és ennek tulajdonítható be Felipe Massa helyetteseinek gyenge teljesítménye.

Fisichella önbizalomhiánnyal küzd a Ferrarinál

Giancarlo Fisichella csalódottan nyilatkozott a mai időmérő edzést követően, ahol csak a 18. helyet sikerült megszereznie. A Ferrari olasz pilótája úgy érzi, még nincs meg

Fisichella tudja, mi volt a gond Monzában

Giancarlo Fisichella bevallotta, hogy túlzottan ideges volt két héttel ezelőtt Olaszországban, és ezért nem tudott eredményesebb lenni hazai közönsége előtt. A Ferrari újdonsült pilótája viszont

Fisichella: Az időmérőn ment el a versenyem

Giancarlo Fisichella szerint gyenge rajthelyezése miatt nem sikerült pontot szereznie élete első versenyén a Ferrari színeiben. Az olasz pilóta biztos abban, hogy jobb teljesítményre lesz

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!