gumik Archives - F1VILÁG.HU

Címke: gumik

A Pirelli attól tart, túl konzervatívak az abroncsai

Bár úgy érkezett meg a hétvégi futamnak helyet adó Maláj Nagydíjra, hogy egyesek akár négy kiállást is beiktatnak majd a versenyen, a Pirelli attól tart, hogy túl konzervatívak lettek abroncsai,

Parádés versenyeket ígér a Pirelli

A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery úgy gondolja, hogy az utolsó téli tesztprogram bebizonyította, hogy minden a legnagyobb rendben van az új abroncsokkal, melyek igazi izgalmakat csempésznek majd a versenyekbe

A Mercedes már nem takarózhat a gumikkal

A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norber Haug elmondta, hogy az idei évben már nem foghatják a gumikra esetleges gyenge szereplésüket, ahogy azt a tavalyi szezonban tették, mikor még csak harcba sem

Schumacher megkapja, amire visszatérése óta vágyik

Michael Schumacher esélyei jócskán nőttek, miután a Pirelli vezetése elárulta, hogy megerősítette első abroncsait, amikre elég sok panasz érkezett a versenyzőktől a szezonzáró utáni teszten Abu Dhabiban.

A Bridgestone biztosan kiszáll a Forma-1-ből

A sportban egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint mégsem hagyja el az F1-et, és megerősítette, hogy jövőre már biztosan nem szállít gumikat a résztvevőknek.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2023. október
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!