nevezés Archives - F1VILÁG.HU

Címke: nevezés

Az élcsapatokról még egy bőrt lehúzhatnak

Az élcsapatoknak az eddiginél jóval több nevezési díjat kellene fizetni a következő évtől, amennyiben az FIA elfogadja és jóváhagyja a véglegesítés előtt álló terveket.

Hivatalos: Nem lesz új csapat jövőre a Forma-1-ben

Ahogy arra számítani lehetett, az FIA szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy betöltetlenül hagyja a Team USF1 visszalépésével megüresedett tizenharmadik helyet, mivel egyik új nevező sem felelt meg a feltételeknek, így

Már a szélcsatornában az Epsilon új versenygépe

A jövő évi indulásra pályázó spanyol alakulat vezetése megerősítette, hogy július végén már kipróbálta új autója első verzióját a szélcsatornában, és az ott kapott eredmények bíztatóak voltak.

Az FIA jövő héten összeül az új nevezőkkel

Német lapértesülések szerint az FIA jövő pénteken összeül az év elején csődbement Team US F1 istálló helyére pályázó új alakulatokkal, hogy megtudja, miként állnak a felkészüléssel, és garanciát tudnak-e vállalni

Visszalépett az egyik új csapat az F1-től

Az amerikai Chyper Group pénteken hivatalos közleményében jelentette be, hogy visszavonta nevezését, így biztosan nem ő tölti majd be a Team US F1 felszámolása után megüresedett, tizenharmadik helyet a rajtrácson

Villeneuve megerősítette a Durango kapcsolatot

Jacques Villeneuve hivatalosan is megerősítette, hogy összeállt az olasz Durango istállóval, amellyel közösen adta be nevezését a jövő évre, és ha minden a tervek szerint alakult, csapattulajdonosként térhet vissza a

Mégsem lesz új csapat a Forma-1-ben?

Olasz lapértesülések szerint nem kizárt, hogy jövőre is betöltetlen marad a tizenharmadik rajthely, ugyanis az új nevezők nem fogják tudni kifizetni azt az összeget, amit a sportág kereskedelmi jogait igazgató

Villeneuve saját csapattal térne vissza az F1-be

Német lapértesülések szerint az egykori világbajnok, aki már az idei évben rajthoz szeretett volna állni a Stefan GP színeiben, saját csapatot nevezett a jövő évre, és azzal próbál visszatérni a

Újabb amerikai csapat nevezett a Forma-1-be

Alig néhány órával azután, hogy az ART Grand Prix visszavonta nevezését, az amerikai bázisú Cypher Group megerősítette, hogy készen áll csapatot indítani jövőre az F1-ben, miután szerződést kötött a szintén

Visszalépett a legesélyesebb új nevező az F1-ben

Az FIA elnökének fia, Nicolas Todt által irányított ART Grand Prix szerdán kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy visszavonta nevezését, és nem szándékozik harcba szállni a még üresen álló 13. rajthelyért

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2023. december
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!