Címke: Red Bull Racing

Vettel: Két kiállás? Akkor megeszem a kalapom!

Egyetlen csapat sem fogja két kerékcserével abszolválni a ma délutáni spanyolországi futamot – legalábbis ezt állítja Sebastian Vettel, a Forma-1 címvédője, aki nagyon reméli, a

Webber a Q3-at leszámítva mindennel elégedett

Mark Webber számára akkor alakultak rosszul a dolgok Barcelonában, amikor igazán számított volna, az időmérő utolsó etapjában, a mindent eldöntő utolsó mért körön. A Red

Vettel elégedett a harmadik rajtkockával is

Meglepő módon az első rajtsort kibérelő Mercedes-pilótáknál lényegesen több oka van az optimizmusra a verseny előtt Sebastian Vettelnek, aki a harmadik helyről rajtol majd, de

Vettel semmit sem tudott Alonso problémáiról

Fogalma sem volt Fernando Alonso vasárnapi problémáiról a Red Bull Racing világbajnok versenyzőjének, Sebastian Vettelnek – ezt maga a német versenyző árulta el vasárnap, miután

A Red Bull tempóján Vettel is meglepődött

Sebastian Vettel nem sokkal a rajt után átvette a vezetést a pole pozíciós Nico Rosbergtől Bahreinben, majd az eltérő kerékcserék okozta keveredéseket leszámítva végig az

Webber azt hitte, Vergne el akarja engedni

Mark Webber nincs jó formában az utóbbi időben, és a rossz szériát Kínában nemhogy megtörni nem tudta, de újabb pocsék napokat fogott ki. A közvetve

Webbert visszasorolták a mezőny végére

Mark Webber félelmei beigazolódtak, a versenyfelügyelők valóban megbüntették, mert autójában nem maradt elegendő üzemanyag a Kínai Nagydíj időmérő edzése után. A Red Bull Racing ausztrálja

Webber tart az esetleges büntetéstől

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Mark Webber a Q2-ben mért köre után nem tudott visszahajtani a bokszba a kínai időmérőn – üzemanyag-probléma miatt. Az ausztrál

Vettel: Lehet, hogy újra ellenszegülnék

A Red Bull címvédője, Sebastian Vettel újságíróknak nyilatkozva Sanghajban elárulta, könnyen lehet, hogy egy, a sepangihoz hasonló szituációban újra figyelmen kívül hagyná a csapatutasítást.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2020. január
hKscpsv
« dec  
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!