Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Ferrari rossz stratégiát választott, és nem a megfelelő abroncsokat kapta utolsó etapjára, ami miatt elvesztette a csatát csapattársával, Fernando Alonsóval szemben.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy nem volt más választásuk, mint három kiállásra állítani Mark Webbert a vasárnapi Japán Nagydíjon, miután túlságosan rövid volt az első etapja.
Mark Webber bevallotta, hogy megkérdőjelezte a Red Bull döntését, miszerint háromkiállásos stratégiára állították át a Japán Nagydíjon, ugyanis véleménye szerint képes lett volna tartani a lépést Sebastian Vettellel, aki két
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, hogy versenyzői még gyorsabbak is lehettek volna a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, ha nem számolták volna el magukat az üzemanyag-fogyasztás tekintetében.
Stefano Domenicali szerint az új szabályok, különösen az új gumik miatt jóval nagyobb szerepet kap majd a stratégia a versenyeken, mint az elmúlt években, és egy gyors autó önmagában nem
Fernando Alonso bevallotta, hogy a Ferrari hatalmasat hibázott, mikor Mark Webber korai kerékcseréjére reagálva, már a futam 14. körében kihívták a bokszba, ugyanis emiatt eset vissza a mezőnyben, és bukta