Kimi Raikkönen szerint bajnoki esélyein mit sem változtat az, hogy visszacsúszott a tabellán a Monte-Carlói Nagydíjat követően, ahol csak az egy pontot érő nyolcadik helyen
A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot kezdeményezett a McLaren ellen, miután a riválisok azzal vádolták meg a Monacóban kettős győzelmet arató istállót, hogy csapatutasítást alkalmazott a
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Tost cáfolta azon híreszteléseket, hogy Michael Schumacher venné át a helyét a csapatvezetésben, noha úgy gondolja, a hétszeres világbajnok lenne
Ron Dennis védelmébe vette csapatát, és cáfolta azon vádakat, melyek szerint a McLaren manipulálta a Monacói Nagydíjat, és előnyben részesített kétszeres világbajnok versenyzőjét, Fernando Alonsót.
Fernando Alonso második győzelmét ünnepelte a McLaren színeiben, majd a futamot követően bevallotta, nem számított arra, hogy ennyire ütőképesek lesznek Monacóban.
Fernando Alonso megszerezte a McLaren 150. futamgyőzelmét a Forma-1-ben, míg csapattársa, Lewis Hamilton remek teljesítményt nyújtva ismét felállhatott a dobogóra Monte-Carlóban, mellyel a wokingiak újabb
A Texas Motor Speedway tulajdonosa, Eddie Gossage megkereste a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-t egy esetleges éjszakai verseny megrendezésének reményében.
A Spyker technikai vezetője, Mike Gascoyne úgy gondolja, hogy Adrian Sutil a Monacói Nagydíj utolsó szabadedzés mutatott teljesítménye is azt bizonyítja, jó irányba haladnak a