A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton egyelőre még nem mer a bajnoki címre gondolni, noha a hétvégén pályafutása második futamgyőzelmét aratta, mellyel tíz pontra növelte
Sebastian Vettel történelmet írt a mai nap Indianapolisban, ugyanis tizenkilenc évesen a legfiatalabb pontszerző lett a Forma-1-ben. A BMW Sauber pilótája az egy pontot érő
A Super Aguri japán versenyzője, Takuma Szato határozottan cáfolja, hogy sárga zászló alatt előzött volna az Amerikai Nagydíjon, amiért tíz rajthelyes büntetést kapott.
Heikki Kovalainen elégedetten nyilatkozott az Amerikai Nagydíjat követően, ahol ismét sikerült pontokkal megajándékoznia csapatát. A Renault versenyzője remek teljesítményt nyújtva a McLaren és a Ferrari
Felipe Massa egyáltalán nincs letörve amiatt, hogy a Ferrari képtelen volt felvenni a versenyt a McLarennel. A brazil pilóta elégedett a harmadik helyével, különösen azután,
A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso annak ellenére is elégedetten nyilatkozott az Amerikai Nagydíjat követően, hogy ismételten alulmaradt csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben a vasárnapi versenyen,
Lewis Hamilton parádés hétvégét teljesített Észak-Amerikában, miután megszerezte pályafutása második futamgyőzelmét a vasárnapi versenyen Indianapolisban. A McLaren újonca ezzel tíz pontra növelte előnyét Alonsóval szemben
Lewis Hamilton pályafutása második győzelmét zsebelte be Indianapolisban, mellyel tíz pontra növelte előnyét Fernando Alonsóval szemben a világbajnokságban. A McLaren duója ádáz küzdelmet vívott az
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, semmi kétsége afelől, hogy mihelyt egészségi állapota engedi, Robert Kubica visszatér a versenypályára, noha helyettese, Sebastian Vettel eddig