A Renault aerodinamikai részlegének vezetője, Dino Toso nyolc év után elhagyja a francia alakulatot, és helyét, ahogy azt már áprilisban bejelentette a csapat, Dirk de
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen mindent megtesz annak érdekében, hogy csillapítsa győzelmi éhségét a hétvégén megrendezésre kerülő Francia Nagydíjon, ahol minden vágya az, hogy visszavágjon
Egykori csapattársa, Fernando Alonso elmondta, egyáltalán nem lepte meg Lewis Hamilton montreali bakija a boxutcában, ahol a brit pilóta figyelmen kívül hagyva a piros jelzést,
Már eddig sem panaszkodhatott, hiszen mindent, amit csak akart, megkapott, ám Lewis Hamilton irigyei most még jobban foghatják a fejüket, mert a brit versenyző saját,
A Honda Racing ügyvezetője, Nick Fry elhintette, sem Jenson Button, sem pedig Rubens Barrichello nem érezheti magát biztonságban, ugyanis nem kizárt, hogy egy teljesen más
A Renault technikai igazgatója, Bob Bell elárulta, csapata agresszív fejlesztési programba kezd a szezon második felében, hogy a gyenge kezdés után visszavághasson ellenfeleinek. Mindezt azok
A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn bízik benne, hogy a japán gárda saját erejéből pontokat tud majd szerezni a hétvégén megrendezésre kerülő Francia Nagydíjon.