Hamilton szerint egyre erősebb a McLaren
Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a McLaren sokat fejlődött a két héttel ezelőtt megrendezett Német Nagydíj óta, így minden esélye megvan arra, hogy megszerezze zsinórban
Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a McLaren sokat fejlődött a két héttel ezelőtt megrendezett Német Nagydíj óta, így minden esélye megvan arra, hogy megszerezze zsinórban
Kimi Raikkönen az eddig látottak alapján úgy érzi, hogy a rivális McLaren továbbra is erősebb a Ferrarinál. A finn pilóta azonban bízik benne, hogy az
A Renault vezetése magabiztosan várja a hétvége további részét, miután kiválóan kezdett a Hungaroringen, ahol Piquet a második, míg csapattársa, Alonso a negyedik helyen végzett
Lewis Hamilton elégedettségének adott hangot, miután az élen végzett a második edzésen, ahol a McLaren élesben is bevetette új aero csomagját, amely többek között magában
Nick Heidfeld elmondta, komoly változtatásokra volt szükségük ahhoz, hogy túljussanak a kezdeti problémákon, ám úgy érzi, a délutáni edzés végére sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat
A rendőrség hivatalos közleményében megerősítette, hogy fejlövés okozta a Renault egyik alkalmazottjának halálát, aki a hírek szerint szerdán vesztette életét a csapat gyárában.
Lewis Hamilton végzett az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, ahol a wokingi alakulat pályára vitte furcsa kinézetű orrkúpját, melyet a múlt heti jerezi teszten
A McLaren Mercedes versenyistálló a Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén pályára vitte a múlt heti jerezi teszteken már bemutatott vadonatúj, a BMW és a Honda
Kimi Raikkönen cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint azt állította volna, hogy jelenlegi szerződése lejárta után, azaz 2009 végén szögre akasztja versenyzői sisakját és végleg elhagyja
Robert Kubica elárulta, csak abban az esetben lenne elégedett, ha eltörölnék a biztonsági autós rendszert a Forma-1-ben, ám tisztában van azzal, hogy ez nem lehetséges.