Az Autosport magazin utánajárt, hogy a Forma-1-es csapatvezetők kit tartanak a legjobbnak a 2008-as szezonban mutatott teljesítménye alapján, melyből az jött ki, hogy Lewis Hamilton
A Forma-1 első éjszakai versenyének helyet adó Szingapúri Nagydíj szervezői készen állnak arra, hogy az előzések elősegítése érdekében, módosítsanak a vadonatúj versenypálya vonalvezetésén még az
A Bridgestone vezetése úgy gondolja, hogy a csapatok hamar alkalmazkodni fognak a slick gumikhoz, amik sok nehézséget okoztak számukra az első téli teszteken, ugyanis azok
Timo Glock bevallotta, hogy nehezen tudta túltenni magát a szezonzáró Brazil Nagydíj után történteken, mikor azzal vádolták meg, hogy szándékosan lassított le a verseny utolsó
A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri legutóbb adott interjújában elmondta, hogy Kimi Raikkönen számára kedvező lehet a slick gumik visszatérése, mert azok kiválóan fekszenek vezetési stílusának.