A Forma-1 Bizottság csütörtöki ülésén a csapatvezetők megegyeztek abban, hogy a jövő évtől az első nyolc helyett az első tíz helyezettet jutalmazzák pontokkal, így már
A forma-1-es csapatok készen állnak arra, hogy egy közös bemutató keretén belül leplezzék le jövő évi versenygépeiket január végén Valenciában, ahol néhány napra rá, február
Az Autosport magazin annak próbált utánajárni, hogy a versenyzők többsége kit tart minden idők legjobbjának a Forma-1-ben. A brit szaklap 217 egykori és jelenkori pilótát
Ross Brawn meg van győződve arról, hogy nem lesz kihatással jövő évi teljesítményükre az idei elhúzódó vb-harc, ugyanis már időben megkezdték az új versenygép munkálatait,
Giancarlo Fisichella nem titkolja, hogy jövőre is szívesen versenyezne a Forma-1-ben, noha érvényes szerződés köti a Ferrarihoz, ahol a tesztpilótai feladatokat látja majd el 2010-ben.
Nico Rosberg bevallotta, hogy nagyon örülne, ha minden idők legsikeresebb autóversenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher csapattársaként kezdhetné meg a jövő évet a Mercedes Grand
A Formula Renault UK bajnoka, Dean Smith lehetőséget kap arra, hogy kipróbálja magát a McLaren idei forma-1-es versenygépével, miután ő vehette át a McLaren Autosport