A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a minap egy interjúban visszavágott a Ferrarit irányító Stefano Domenicalinak, aki nemrégiben a német sajtónak úgy nyilatkozott, ha
Sebastian Vettel és Mark Webber diktálta a tempót a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol száraz idő fogadta a mezőnyt. A Red Bull duóját Lewis
Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Lotus Racing megerősítette, hogy a következő idénytől a Renault erőforrásait fogja használni, miután már korábban bejelentette, hogy
A Red Bull Racing hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította partneri szerződését a Renault-val, melynek értelmében a következő két évben még biztosan a franciák motorjait használja
Robert Kubica szerint az idei évben látottak alapján kijelenthető, hogy csapata egy sokkal könnyebb téli időszak elé néz, mint a tavalyi évben, mert csakis az
Lewis Hamilton nem gondolja, hogy csapattársa, Jenson Button bajnoki címhez segítheti, ha visszavesz, és beáll mögé, sokkal inkább azzal segíthetik egymást, ha minél jobb eredményt
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapata egy megfelelő motorstratégiát dolgozott ki a szezon eleji problémák után, így nem kell amiatt aggódnia, hogy egy esetleges újabb