Jobban ki kellene használniuk a szabályok nyújtotta lehetőségeket, még akkor is, ha a határokat feszegetnék – véli a Ferrari versenyzője, Fernando Alonso, mivel szerinte ellenfeleik
A Mercedes csütörtökön hivatalos közleményben jelentette be, hogy az idei év végén távozik a német gyártótól Norbert Haug. A szakember 22 éven át vezette a
A Turun Sanomat című finn lapértesülések szerint Jules Bianchi a legesélyesebb arra, hogy 2013-ban Nico Hülkenberg helyét foglalja el a Force India csapatánál.
Azzal, hogy idén harmadszor is megnyerte a világbajnoki címet, 2013-ban még nagyobb nyomás nehezedik majd Sebastian Vettelre – ezt maga a német versenyző állítja, aki
Azzal, hogy idén harmadszor is megnyerte a világbajnoki címet, 2013-ban még nagyobb nyomás nehezedik majd Sebastian Vettelre – ezt maga a német versenyző állítja, aki
Lehetetlen lesz jövőre megismételni azt a tökéletességet, mellyel 2012-ben egészen a végsőkig harcban tudott maradni a világbajnoki címért – állítja Fernando Alonso, aki biztos benne,