A korábbi Forma-1-es versenyző, Danny Sullivan segíti a versenybírók munkáját a hétvégi Olasz Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner garantálja, hogy újdonsült versenyzőjük, Daniel Ricciardo ugyanolyan bánásmódban részesül majd 2014-ben, mint világbajnokuk, Sebastian Vettel.
A McLaren Mercedes sportigazgatója, Sam Michael a minap egy telefonos sajtókonferencián elárulta, momentán egyáltalán nem aggódnak amiatt, hogy 2014-ben már nem a Pirelli lehet a
A Toro Rosso Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost úgy véli, az, hogy Daniel Ricciardo 2014-ben már a Red Bull Racingnél folytatja pályafutását, igazolja a faenzai
A Force India alakulatát irányító Vijay Mallya szerint egyáltalán nem helyes, ha olyan versenyzők kapnak versenyzői lehetőséget a Forma-1-ben, akik pusztán anyagi hátterük miatt kerülhettek
A jelenleg a World Series by Renault sorozat 3,5 literes kategóriájában vitézkedő Antonio Félix da Costa úgy véli, ha a bajnokság második felében jó eredményeket
Július helyett akár már jövő júniusban visszatérhet a Forma-1 Ausztriába – a végleges jövő évi versenynaptáron továbbra is dolgoznak a szervezők, azt a Nemzetközi Automobil
Nagyon valószínűtlen, hogy a McLaren Forma-1-es csapata a bajnokság második felében a dobogós helyezésekért harcolhat majd – ezt nyilatkozta a minap a patinás angol istálló