Leghamarabb csak az augusztusi Belga Nagydíjon használja majd a Ferrari továbbfejlesztett erőforrását a Sauber csapata, ekkor ugyanis komolyabb aerodinamikai újítások is felkerülnek majd autójára.
Német lapértesülések szerint a Red Bull Forma-1-es csapata azt fontolgatja, hogy szakít jelenlegi motorpartnerével, és a jövőben a Ferrari erőforrásaival folytatja.
Hétvégén az ausztriai Red Bull Ringre látogat a Forma-1 mezőnye, ennek apropójaként pedig Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédője mutatja be nekünk a korábban számos
Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke úgy véli, az, hogy elismerték és tanultak hibáikból, nagyban hozzásegítette őket ahhoz, hogy előrelépjenek.
Szeretne visszatérni a Forma-1-be a sportág korábbi gumiszállítója, a Michelin, ennek érdekében pedig nemrég le is adta pályázatát a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA).