Bár a Ferrari csapata mostanság nem tud olyan jó formát mutatni a Forma-1-ben, a csapat ifjú versenyzője, Charles Leclerc maximálisan bízik Fred Vasseur csapatfőnökben.
A Ferraritól az év végén távozni kényszerül Carlos Sainz azt mondja, bár Lewis Hamilton érkezik a helyére 2025-re, nem gondolja úgy, hogy a hétszeres világbajnok jobb nála.
Alapvetően rossz megközelítéssel állt hozzá a Forma-1-es csatlakozáshoz az Audi — vélekedik az egykori csapatfőnök, Eddie Jordan, aki szerint a legfőbb hiba az, hogy a német gyártó nem angliai központtal rendelkezik.
A Forma-1-es Holland Nagydíj promótere cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint megszületett a megállapodás azzal kapcsolatban, hogy a jövőben csak kétévente látják vendégül a száguldó cirkusz mezőnye.
Andrea Kimi Antonelli a Mercedes első opciója Lewis Hamilton pótlására — erősítette meg a német istállót irányító Toto Wolff. Az osztrák szakember biztos abban, az ifjú pilóta alkalmas arra, hogy 2025-ben George Russell csapattársa legyen.
A McLaren ifjú versenyzője, Lando Norris azt mondja, pontosan tisztában van azzal, hogy fejlődnie kell az évad második felében, mert számos olyan hibát is elkövetett, melyek komoly következményekkel jártak.
A Williams Forma-1-es csapatát irányító James Vowles cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint Carlos Sainz akár már 2025 végén távozhat az istállótól.
A hét elején eldőlt, nem küldi el Sergio Perezt a Red Bull Forma-1-es csapata, így a mexikói — egyelőre — megmentette ülését a világbajnok istállónál. Christian Horner szerint nem kérdés, hogy a 34 esztendős versenyző igazi csapatjátékos, a céljuk pedig az, hogy visszanyerje azt a formát, amit az évad elején mutatott.