Idén nem lesz verseny, de egy évvel meghosszabbíthatják Imola F1-es szerződését - F1VILÁG.HU

Idén nem lesz verseny, de egy évvel meghosszabbíthatják Imola F1-es szerződését

HIRDETÉS
Szinte biztosan nem tér vissza a Forma-1 mezőny idén Imolába, a versenypálya jelenleg élő szerződését viszont a hétvégi futam törlése miatt egy évvel kiterjeszthetik.

Imolában a 2023-as F1-es idény hatodik versenyhétvégéjét rendezték volna, a régióban bekövetkezett áradások miatt azonban végül törölni kellett az Emilia-Romagna Nagydíjat. Mindezt szerdán jelentette be a Forma-1 vezetősége, ezt követően pedig természetesen rögtön megindultak a találgatások arra vonatkozóan, hogy a mezőny visszatérhet-e már idén Imolába.

Mivel azonban az idei versenynaptár rendkívül sűrű, erre nem sok esély van – ezt Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója is elismerte.

„Sajnáljuk a rajongókat, és megpróbálunk megfelelő megoldást találni” – fogalmazott a sportág első embere, majd beszélt arról, arra nem sok esélyt lát, hogy az imolai versenyt már idén pótolni tudják.

„Mivel szűkös a naptár, nehéz abban gondolkodni, hogy idén megrendezzük a versenyt. Viszont morális kötelezettségünk van azok felé, akik olyan keményen dolgoztak, szóval majd meglátjuk.”

Az olasz autóklub elnöke, Angelo Sticchi Damiani ugyancsak arról beszélt, szerinte idén már nem fog visszatérni az F1 Imolába, szerinte a megoldás az lesz, hogy a jelenleg 2025 végéig szóló szerződéshez hozzáadnak majd egy évet.

„Ha azt nézem, mennyire bonyolult az idei versenynaptár, a logikus az, hogy 2024-ig nem lesz verseny Imolában, és aztán az elveszített futamot hozzáadjuk majd a megállapodásunkhoz 2026-ban” – mondta a szakember az olasz Sky Sport 24 kérdésére. „Ezek az egyeztetések viszont jelenleg nem élveznek prioritást.”

Azt mindenesetre hozzátette, „99 százalék”, hogy a Forma-1 2026-ban is ellátogat Imolába, kvázi pótolva az idei futamot. Ezen felvetéssel Stefano Domenicali is egyetért: „Ez is egy opció jelenleg.”

Angelo Sticchi Damiani mindeközben említést tett arról is, milyen tragédiát kell most átvészelnie a régiónak.

„Mindenekelőtt az Emilia-Romagnában élők jólétéről kell gondoskodnunk. Imádkozunk az elhunytakért, és azért a többezer emberért, akinek el kellett hagynia otthonát. Természetesen reméljük, hogy a helyzet mihamarabb visszatér a normális kerékvágásba, de most a lakosságra kell összpontosítani. Minden mással később foglalkozunk.” 

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Idén nem lesz verseny, de egy évvel meghosszabbíthatják Imola F1-es szerződését
Norris: Ha nem úgy vezetek, mint egy balfék, nem is találkozom Verstappennel az austini verseny hajrájában
Úgy néz ki, Tsunoda év végén tesztelhet a Red Bull-lal
Verstappen visszautasítja a kritikákat: Ez a Forma-1, nem óvoda!
Piastri: Lesznek kérdései a McLarennek az FIA felé a hétvégi döntések kapcsán

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!