A Ferrari egy pillanatig sem lazíthat, és keményen kell folytatnia idei versenygépe fejlesztését, máskülönben könnyen elveszítheti a bajnoki címet, figyelmeztetett a McLaren vezetése.
A Ferrari egy pillanatig sem lazíthat, és keményen kell folytatnia idei versenygépe fejlesztését, máskülönben könnyen elveszítheti a bajnoki címet, figyelmeztetett a McLaren vezetése.
Azt követően, hogy Felipe Massa bezsebelte a győzelmet a Spanyol Nagydíjon, a Ferrari vezetősége megerősítette, teljes mértékben meg van elégedve autója teljesítményével. Igen ám, de Kimi Raikkönennek egy technikai probléma miatt kellett idő előtt feladnia a spanyol futamot.
Éppen ezért a technikai részleg vezetője elmondta, most nem az autó sebességének növelésére, sokkal inkább annak megbízhatóságának javítására kell fektetniük a fő hangsúlyt. A McLaren azonban figyelmeztette riválisát, egy pillanatig sem lankadhat a figyelmük, ugyanis Barcelonában is csak azért nem győztek, mert a középső etapban sem Alonso, sem Hamilton stratégiája nem volt megfelelő.
“A középső szektorunk borzalmas volt, Alonso rossz gumikat kapott, míg Hamilton guminyomását rosszul választottuk meg” – mondta a McLaren ügyvezetője, Martin Whitmarsh. “Emiatt hét körrel többet kellett megtennünk nehezebb autóval, ami körönként 6-7 tizedmásodperc veszteséget jelentett számunkra a versenyen. Emiatt vesztettük el a versenyt.”
A szakember azt is elmondta, a McLaren nem mutatta még meg valós teljesítményét, és ha összeszedik magukat, akkor igenis túl tudják szárnyalni a Ferrarikat – főleg akkor, ha az olaszok nem összpontosítanak száz százalékosan a fejlesztésekre.
“Minden egyes versenyen két tizedet javul a teljesítményünk, és a Ferrari és a köztünk lévő különbség egyre kisebb. Éppen ezért, ha valaki akár egy versenyen is elbukik, akkor komoly hátrányba kerül a másikkal szemben. Úgy gondolom, hogy a Ferrari és a McLaren a szezon haladtával egyre nagyobb előnyt kovácsol össze a többiekkel szemben, és a végén két csapat mérkőzik majd meg a győzelemért.”