Dennis megvédte a McLaren stratégiáját - F1VILÁG.HU

Dennis megvédte a McLaren stratégiáját

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ron Dennis védelmébe vette csapatát, és cáfolta azon vádakat, melyek szerint a McLaren manipulálta a Monacói Nagydíjat, és előnyben részesített kétszeres világbajnok versenyzőjét, Fernando Alonsót.

Ron Dennis védelmébe vette csapatát, és cáfolta azon vádakat, melyek szerint a McLaren manipulálta a Monacói Nagydíjat, és előnyben részesített kétszeres világbajnok versenyzőjét, Fernando Alonsót.

Alonso első etapja öt körrel rövidebb volt, mint Hamiltoné, melyet Dennis azzal magyarázott, hogy attól tartottak, pályára küldik a biztonsági autót a versenyen.

“Mindenki úgy érzi, hogy egyik versenyzőnket előnyben részesítettük a másikkal szemben Monacóban, azonban erről szó sincs” – magyarázta Dennis a versenyt követően. “Azonban kétség nem férhet hozzá, hogy a kiállások első körét követően arra kértük versenyzőinket, hogy vegyenek vissza a tempóból, és spóroljanak autóikkal, nehogy valami baj történjen, és pályára küldjék a biztonsági autót.”

“Nem a versenyzőink ellen szóltak a szavaim, a csapat érdekeit néztem, hogy a lehető legjobban szerepeljünk a hercegségben. Nekem ez a dolgom. Nem szeretem lassabb tempóra ösztökélni versenyzőimet, mert az frusztrációt okozhat, és én is versenyző típus vagyok, nem szeretem, ha valakit visszafognak. Azonban ezt kellett tenni itt Monacóban, mert ezt kívánta meg a csapatérdek.”

“Azonban az elmúlt öt évben négy alkalommal küldték pályára a biztonsági autót, és bár a két kiállásos taktika a leggyorsabb, egyik versenyzőknek meg kellett hagyni a lehetőséget arra, hogy egy kiállással végigmenjen, míg a másik taktikáját úgy kellett kialakítanunk, hogy könnyedén három kiállásra tudjuk változtatni azt, ha arra szükség van.”

Dennis mindezt azok után mondta, hogy Hamilton a versenyt követően kijelentette, ő volt a második számú versenyző Monte-Carlóban. “Végül is még csak újonc vagyok. Első alkalommal vezetek Forma-1-es autót Monacóban, így nem panaszkodhatom. Azonban ugyanolyan sebességgel mentem, mint Fernando, de a kettes szám az én autómat díszíti, és én vagyok a másodikszámú versenyző” – mondta Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!