A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld boldogan nyilatkozott azt követően, hogy megszerezte a második helyet a drámai pillanatokkal, és számos biztonsági autós periódussal tarkított kanadai versenyen.

Heidfeld már a rajtot követően átvette Alonsótól a második helyet, és a biztonsági autó számtalan felbukkanása ellenére is megtartotta pozícióját a versenyen. A BMW német pilótája ezzel megerősítette ötödik helyét a világbajnoki tabellán, és már csak egy pont választja el az előtte álló Kimi Raikkönentől.
Heidfeld versenyét azonban beárnyékolta Robert Kubica horrorisztikus balesete, ugyanis nem tudta, milyen állapotban van csapattársa.
“Remek verseny volt, különösen a rajtot követő első méterek voltak döntő fontosságúak” – mondta Heidfeld. “Remekül kaptam el a rajtot, megelőztem Alonsót, és Lewis nyomába eredtem. Aztán láttam, hogy Fernando szélesen veszi a kanyart, és kicsúszik a fűre. A biztonsági autós periódusok nem hátráltattak, bár sok időt vesztettem, de a csapat remekül dolgozott. Örülök, hogy Robert jól van, de nem volt egyszerű látni, hogy az autója csúnyán összetörve a pálya szélén áll.”