Kovalainen visszavágott a problémákért - F1VILÁG.HU

Kovalainen visszavágott a problémákért

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Heikki Kovalainen elégedetten nyilatkozott a Kandadai Nagydíjat követően, ahol a mezőny végéről rajtolva, oly sok balszerencse után, a biztonsági autós periódusoknak és egy kiállásos stratégiájának köszönhetően bezsebelte a negyedik helyet.

Heikki Kovalainen elégedetten nyilatkozott a Kandadai Nagydíjat követően, ahol a mezőny végéről rajtolva, oly sok balszerencse után, a biztonsági autós periódusoknak és egy kiállásos stratégiájának köszönhetően bezsebelte a negyedik helyet.

A Renault versenyzője már-már feladta a hétvégi viadalt, ugyanis pénteken nekicsapta autóját a falnak, szombat délelőtt elfüstölt a motorja, mely miatt tíz helyes rajtbüntetéssel sújtotta a FIA, majd a délutáni időmérő edzésen már az első etapban rommá törte versenygépét.

A finn pilóta nyilvánvalóan nem számított arra, hogy pontszerző helyen végezhet Montrealban, ám a sors furcsa fintora, hogy megszerezte élete eddigi legjobb eredményét a Forma-1-ben, mikor a negyedik helyen intették le a kockás zászlóval.

“Elégedett vagyok az eredménnyel” – mondta Kovalainen. “Természetesen nagy szerencse kellett ahhoz, hogy az utolsó helyről rajtolva pontokat tudjak gyűjteni, de boldog örülök, mert ki tudtam használni az elém táruló lehetőségeket. Rengeteg előzést végrehajtottam a délután folyamán, amit annak is köszönhetek, hogy még az időmérő előtt állítottunk autónk beállításain, hogy jobb legyen a végsebességem.”

“A sok probléma után minden eddiginél keményebben próbáltam hajtani, és ez a hétvége is megmutatta, soha, de soha nem szabad feladni a küzdelmet. Mindig pozitívnak kell maradnod, előre kell nézni, és az eredmények jönnek. Minden jól alakult számomra a mai nap, és bízom benne, hogy ez Indianapolisban sem lesz másképp” – tette hozzá a finn, akinek csapattársa jó eséllyel pályázott a dobogós helyekre, ám a piros jelzés figyelmen kívül hagyása miatt kizárták a küzdelemből.

“Ami az incidenst illeti, arra koncentráltam, hogy megelőzzem Kubicát, aki mellettem volt, így nem láttam a piros lámpát” – magyarázta Fisichella.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!