A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis ismét hangsúlyozta, hogy csapata egyenlő feltételeket biztosít versenyzői számára, így Alonso és csapattársa, Hamilton egyenlő esélyekkel pályázhat a világbajnoki cím megszerzésére az idei évben.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis ismét hangsúlyozta, hogy csapata egyenlő feltételeket biztosít versenyzői számára, így Alonso és csapattársa, Hamilton egyenlő esélyekkel pályázhat a világbajnoki cím megszerzésére az idei évben.
Alonso hétfői nyilatkozatában meglepő kijelentést tett. A spanyol versenyző egy rádióinterjúban elmondta, nem érzi magát teljesen kényelmesen a McLarennél, és úgy gondolja, brit csapattársa sokkal nagyobb támogatást kap a csapattól.
Dennis azonban cáfolta, hogy ez lenne a helyzet. A szakember elmondta, a McLaren egyenlő feltételek biztosít versenyzőinek, és a médiában megjelent spekulációknak semmi alapjuk nincsen.
“Egyszerűen nevetséges, hogy minden egyes futamot követően a brit és a spanyol média nekiesik versenyzőinknek, és minden szavukat figyelik, hogy mondatokat kiragadva a szövegkörnyezetből félreérthető nyilatkozatokat hozzanak le” – mondta Dennis. “A Vodafone McLaren Mercedes istálló profi emberekből áll, akik mindkét autót lehető legjobb tudásuk szerint készítik fel a versenyekre, egészségesen rivalizálva egymással.”
“Azonban úgy érzem, ismét meg kell erősítenem, hogy mindkét versenyzőnk egyenlő bánásmódban részesül, és azonos feltételekkel indulhat a futamokon. Fernando mondandóját pedig érdemes értelmezni. Ő csak most került a csapathoz, így folyamatosan javul a két fél kapcsolata, tehát egyre jobban beépül a gépezetbe. A csapat semmi olyat nem szeretne tenni, ami meggátolja a két fél sikeres és eddig eredményes együttműködését.”