Bourdais és Vettel vezetheti a Toro Rossót 2008-ban - F1VILÁG.HU

Bourdais és Vettel vezetheti a Toro Rossót 2008-ban

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az STR résztulajdonosa, Gerhard Berger elhintette, hogy a jövő évben egy teljesen új felállással kezdhetik meg a szezont a Forma-1-ben. Bár nem mondta ki, de úgy tűnik, hogy a Champ Car bajnok Bourdais mellett Vettel kap majd lehetőséget.

Az STR résztulajdonosa, Gerhard Berger elhintette, hogy a jövő évben egy teljesen új felállással kezdhetik meg a szezont a Forma-1-ben. Bár nem mondta ki, de úgy tűnik, hogy a Champ Car bajnok Bourdais mellett Vettel kap majd lehetőséget.

Az osztrák üzletember az idei évben már többször is kritizálta a Toro Rosso jelenlegi felállását, és kemény szavakkal illette Scott Speedet, illetve csapattársát, Vitantonio Liuzzit. Bár egyesek már a versenyzők menesztéséről beszélnek, Berger a sportnet.at internetes oldalnak adott nyilatkozatában cáfolta, hogy ez lenne a helyzet.

Az egykori F1-es versenyző azonban bevallotta, abban látja a siker kulcsát, ha legalább egy tapasztalt versenyzője van a csapatnak, különösen a kezdetekben.

“Néha csak azért küszködünk, mert két fiatal, tapasztalatlan versenyzőnk van. Azonban egy kezdőnek nem kell feltétlenül tapasztalatlannak és fiatalnak lennie” – mondta Berger, akinek szavaiból arra lehet következtetni, hogy a faenzai kiscsapat komolyan fontolgatja, hogy leszerződteti a Champ Car háromszoros világbajnokát, Sebastien Bourdais-t a 2008-as idényre.

A BMW feltörekvőben lévő tesztelőjét, Sebastian Vettelt – aki szponzori szerződésben áll a Toro Rosso anyacégével, a Red Bullal – szintén kapcsolatba hozták Bergerrel, azonban a német tinédzser jókat nevetett a híreszteléseken Magny-Cours-ban.

“Semmit nem tudok erről, és még senkivel nem beszéltem ez ügyben” – hárította el nagyon okosan a kérdéseket a tizenéves pilóta, aki Kubica helyén élete első F1-es megmérettetésén megszerezte első világbajnoki pontját Indianapolisban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!