A McLaren ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh nem gondolja, hogy a Ferrari meglépett volna tőlük, noha Kimi Raikkönen zsinórban második győzelmét aratta a hétvégi Brit Nagydíjon.
A McLaren ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh nem gondolja, hogy a Ferrari meglépett volna tőlük, noha Kimi Raikkönen zsinórban második győzelmét aratta a hétvégi Brit Nagydíjon.
Az olasz alakulat az elmúlt két versenyen szemmel láthatóan gyorsabb volt riválisánál, amit az eredményeik is bizonyítanak. Azzal, hogy a Ferrari kettős győzelmet aratott Magny-Cours-ban, és a hétvégi Brit Nagydíjat is megnyerte, ismét harcban van a bajnoki címért a McLarennel.
Azonban Whitmarsh úgy gondolja, hogy az elmúlt két pálya karakterisztikájából adódóan nem tudták felvenni a versenyt a Ferrarival, és biztos benne, hogy a következő versenyre szánt újításaikkal ismét harcba szállhatnak a győzelemért.
“Nem hiszem, hogy a Ferrari meglépett volna tőlünk. Felvesszük velük a harcot. Kedden megkezdjük a tesztprogramunkat, és számos újítást kipróbálunk az autón” – mondta a szakember. “Nyilvánvalóan a Ferrari sem fog tétlenkedni ez idő alatt, viszont úgy gondolom, hogy az elmúlt versenyeken a pályák karakterisztikájából adódóan nem tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel.”
“Azonban keményen kell dolgoznunk, hogy továbbra is harcban legyünk a bajnoki címért az idei esztendőben. Vezetjük mindkét bajnokságot, és két fantasztikus versenyzőnk van, akik soha nem adják fel a küzdelmet. Kimagasló munkát végeztek a hétvégén, és mindent kihoztak a csomagjukból” – folytatta Whitmarsh. “Azonban ahhoz, hogy bajnoki címet nyerjen valaki, elsősorban egy ütőképes autó kell. Ha versenyzőink továbbra is így teljesítenek, ahogy eddig, akkor mi nem is kérhetünk ennél többet. Fantasztikusan dolgoznak.”
A McLaren jelenleg 25 ponttal megelőzve a Ferrarit, vezeti a konstruktőrök versenyét, ám Whitmarsh szerint igen kicsi a különbség a két csapat teljesítménye között, és abban is biztos, hogy az év végéig harcban lesznek egymással a bajnoki trófeáért.
“Mindössze néhány tized a különbség, és már most ki lehet jelenteni, hogy vélhetően az év végéig harc lesz a két élcsapat között, ami mindenképpen jó hír a Forma-1-nek” – magyarázta. “Soha nem gondoltuk, hogy könnyű lesz. Monaco, Kanada, és Amerika után sem gondoltuk, hogy sétagalopp lesz az idei bajnokság, pedig ezeken a versenyeken fölényes győzelmeket arattunk.”
“A Ferrari erős csapat, de mi is azok vagyunk. Természetesen még sokat fogunk fejleszteni az autón. Jó pozícióban vagyunk, pedig az elmúlt két futam nem volt túlzottan sikeres számunkra. Bízom benne, hogy továbbra is harcban maradunk a bajnoki címért az idei évben.”