Örömmel jelentem, hogy a gyomrom helyrejött az általam nem kedvelt angol konyhától, mely ugyan ízetlenebb a franciánál, viszont sokkal ehetőbb. Valószínűleg Bernie is hasonlóképp látja a helyzetet mint én, ahol nincs jó kaja vagy jó csajok, onnan szándékában áll elvinni az F1-et.
Örömmel jelentem, hogy a gyomrom helyrejött az általam nem kedvelt angol konyhától, mely ugyan ízetlenebb a franciánál, viszont sokkal ehetőbb. Valószínűleg Bernie is hasonlóképp látja a helyzetet mint én, ahol nincs jó kaja vagy jó csajok, onnan szándékában áll elvinni az F1-et.
Silverstone “feje” felett minden évben lebeg Ecclestone kardja, ám ezúttal nem sújtott le, még csak különösebben meg sem dorgálta jó szokásához híven a pálya képviselőit, az aszfalt rossz állapota miatt, a káosz miatt a parkolóknál. Most úgy néz ki, az öreg mindent elnézett, hiszen 3 nap alatt új nézőcsúcs született, 207.000 résztvevővel. Mindezt úgy, hogy az ország épp terrorkészültségben van, a londoni és glasgow-i merényletek után. Szép eredmény, de nem éppen megnyugtató, mivel Donington Park bármikor képes fogadni a mezőnyt, és Brands Hatchről is könnyen elképzelhető, hogy pótolná az egykori katonai légitámaszpontot. Mondjuk szeret mindenbe beleszólni, ma épp azt hallottam, hogy milyen jó lenne szerinte, ha eladná Berger a Torro Rossót.
Red Bullnál volt most talán a legnagyobb készülődés, előbb bejelentették, hogy Coulthard marad, majd később Mark Webber 2008-as szerződésére is pont került, nem meglepő mód az újonnan nyílt éttermében, ahol vendégül látta az egész csapatot. Vajon mit ehetett Coulthard?!
A rossz idő sem fogott ki Dave Richards barátom által szervezett már szokásosnak mondható grillpartiján, hiszen idén is bevonultunk végül a házába. Iszonyatosan berúgtunk, de csak annyit sikerült így is csak kiszednem belőle, hogy a McLarennel lesznek szerződésben, és hogy Lewis Hamiltont akarja az egyik versenyzőjének! Olyat is hallottunk ezen a bulin, hogy Alonso 2008-tól a Ferrari alkalmazottja lesz, Flavio Briatore is próbálja visszavásárolni, de még olyan meredek állítás is elhangzott, hogy 2008-ban egy év szünetet tartana, mint egykoron Alain Prost.
Viszont ami tény, hogy csúnyán ellopták az ifjú angol tehetség showját! Nem elég, hogy Fernando Alonso megetette hülye beállításokkal, így egész hétvégén küszködött a technikával szegény Lewis, még a csapata is kibabrált vele. Számomra teljesen érthetetlen az, hogy az utolsó etapjára ismét kemény gumit raktak fel, amivel semmi esélye nem volt megfogni Raikkönent és Alonsót. Mert lássuk be, hogy a pole pozíciós köre, az a közönségnek szólt, sokat nem hozott a konyhára.
Az az érzésem, hogy így túl az idény felén, véget ér az a rózsaszínű elképzelés is, hogy a McLarennél és a Ferrarinál is ugyanúgy kezelik a versenyzőket. Az olasz alakulat pokolian feljövőben van, rendre nyerik a teszteket, gyakorlatilag már csak az időmérős eredményeiken kell javítaniuk. Ron Denniséknek tehát mindenképp lépniük kell, minél előbb annál jobb. Ráadásul, ha a következő versenyt is megnyeri Raikkönen, akkor eléggé egyértelmű, hogy a Ferrarinál már el is döntötték, hogy ki legyen a kedvezményezett, az első számú. Gyakorlatilag csak azért vezet még a McLaren és versenyzői a bajnokságban, mert eddig szinte hibátlanul mennek, míg Massa és Kimi egyszer-egyszer már hibázott.
Kisebb izgalommal tölt el a hír, hogy Alex Wurz szinte 100% hogy repül a Williams istállóból, mivel Frank megpróbálja elorozni a Renault-tól Nelson Piquet Juniort a következő szezonra. Hogy Christian Alberst meg kirúgták a Spykertől szinte már meg sem lep, pedig nagy reménységként indult ő is.
Jenson Button ragaszkodik a Hondához, mint Floki a lábtörlőhöz, hiába hozza a helyi sajtó előszeretettel hírbe, mint Pat Symonds kegyeltje a Renault-nál. Kicsit olyan örök optimista feelingem van a nyilatkozataival kapcsolatban, kedves, aranyos, de az eredmények csak nem jönnek, és ezen az se javít sokat, ha épp a Beckham házaspár jár a csapatnál vendégségben. Az idei évnek már mindenképp lőttek, ők aztán tényleg már a jővőre koncentrálhatnak, a megerősített aerodinamikus gárdával, élén a Williamstől “importált” Loic Bigoisszal, de érkezőben van John Owen is, a BMW Saubertől. Ilyen erősítés után én is tagadnám erősen, hogy érintett lennék a Nigel Stepney-Mike Coughlan-féle James Bond paródiában.
Igazából a FIA végleges döntéséig nem is szeretném a dolgot kielemezni, de óriási tévedésben van, aki úgy gondolja, hogy egyedi ez a most kirobbant botrány. Emlékeztetnék mindenkit, hogy pár éve attól volt hangos a média, hogy a Toyota másolt egy az egyben szegény Ferrariról, megszerezvén ilyen-olyan dokumentumokat. Történt valami különösebb? Semmi. No, meg azt se felejtsük el, hogy az olaszok mindig is szerettek kereskedni teszem azt az erőforrásukkal, és könnyen elképzelhető, hogy jövőre amit Scuderia Torro Rossoként fogunk emlegetni, az valójában egy idei tuningolt Ferrari lesz… Lapozzunk.
Inkább érdekességként ajánlom az F1 fétisiszták új Bibliáját, mely meg is rendelhető innen: http://www.f1opus.com/. Egy bemutatópéldányhoz volt szerencsém: 37 kiló (!) a könyv, 800 oldalas, tele képekkel a Forma-1 világának illusztris személyiségeiről (Ron Dennis egyenesen félelmetes), világbajnokairól, szolíd 3000 Fontért (1.100.000 Ft). Természetesen elérhető egy “Collector’s (ún: Champions) Edition” is, ami annyiban különbözik ettől a kiadástól, hogy 100 darabos limitált a széria, és az összes ma is élő világbajnok ellátta kézjegyével a karbon borítású különlegességet.
Roppant kíváncsi leszek, mi lesz Schumilandban, egyrészt, hogy megint elégetik-e a Bratwurstomat a Paddockban, továbbá hogy az itt eddig mindig gyengén szerepelt Ferrari páros hogyan él a lehetőségeivel, no meg a helyi erőforrású “Ezüstnyilak”-nak erre a későn kezdett nagy vágtára lesz-e válasza…