A McLaren Mercedes nem kívánja kommentálni azon értesüléseket, melyek szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség birtokába került új bizonyítékok versenyzőitől származhatnak.
A McLaren Mercedes nem kívánja kommentálni azon értesüléseket, melyek szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség birtokába került új bizonyítékok versenyzőitől származhatnak.
A FIA elnöke, Max Mosley megerősítette, múlt héten levelet intézett a McLaren versenyzőinek, melyben arra szólította fel őket, hogy ha bármilyen információ birtokában vannak, amelynek köze lehet a kémügyhöz, azt haladéktalanul osszák meg a szövetséggel.
Az irányító testület a mai nap nyilvánosságra hozta a wokingi alakulat versenyzőinek írt levelét, mely szintén azt a feltételezést támasztja alá, hogy tőlük kerültek ki az új bizonyítékok, amik miatt ismét összeül a Motorsport Világtanács szeptember 13-án Párizsban.
A McLaren azonban hivatalos közleményt adott ki, melyben hangsúlyozza, nem kívánja kommentálni a történteket, csakis a jövő héten megrendezésre kerülő meghallgatáson hajlandó beszélni a kémügyről.
“Értesültünk arról, hogy a média ismét kiszivárogtatott néhány információt” – állt a közleményben. “Azonban úgy érezzük, hogy az ügy megvitatására a Motorsport Világtanács jövő heti meghallgatása a legmegfelelőbb hely. Jogászaink azt tanácsolták, hogy más fórumon ne nyilatkozzunk az ügyben, és versenyzőink se kommentálják a történteket. Arra szeretnénk kérni a médiát, hogy ezt tartsa tiszteletben.”