David Richards alakulata múlt hónapban hivatalosan is bejelentette, nem fog tudni elindulni a jövő évben a Forma-1-ben, és ahogy azt gyanította is, az FIA sem tudja garantálni, hogy lesz hely számára a királykategóriában 2009-ben.
David Richards alakulata múlt hónapban hivatalosan is bejelentette, nem fog tudni elindulni a jövő évben a Forma-1-ben, és ahogy azt gyanította is, az FIA sem tudja garantálni, hogy lesz hely számára a királykategóriában 2009-ben.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley mindemellett megerősítette, a Prodrive több mint valószínű, hogy elbúcsúzhat 300.000 eurós nevezési díjától.
Mikor arról kérdezték, részesül-e bármiféle büntetésben a Prodrive azért, hogy ígéretével ellentétben nem indul el a 2008-as bajnokságban, Mosley a következőket mondta a The Paddock Magazinnak adott nyilatkozatában: “Befizették a 300.000 eurós nevezési díjat, amit nagy valószínűséggel el fognak veszíteni.”
“A csapatnak egy év múlva is lehetősége lesz az indulásra, azonban semmiféle plusz támogatást nem fog kapni, ha más is harcban lesz az indulásért. Bátran nevezhetnek, de ahogy azt David Richards-nak is elmondtam, semmiféle előnyben nem lesznek a többi pályázóval szemben. Ugyanazon a procedúrán kell átesniük, mint korábban” – tette hozzá Mosley.
Mindezek ellenére Richards továbbra is figyelemmel kíséri a Forma-1 történéseit, mert még nem mondott le terveiről. Leginkább azt várja, hogy a csapatok aláírják az új Concorde Egyezményt, amely valószínűleg lehetővé tenné a karosszériák adás-vételét a jövőben.
“Látnunk kell, mi áll az új Concorde Egyezményben” – mondta Richards az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában. “Továbbra is úgy gondolom, hogy a Prodrive-nak a Forma-1-ben a helye.”
“Amióta beadtuk a nevezésünket, rengeteg minden megváltozott, ezért is kerültünk nehéz helyzetbe. Ha nem kerülhetünk be olyan feltételek mellett, amik alapján beadtuk a nevezésünket, rendben, de minél előbb tudnunk kell, mi áll az új Concorde Egyezményben.”